SEBNYALOGATÁS
Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni
Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni
Siheder voltam, hajtott valami láz,repülni vágytam mindig, nem volt határ.A föld csak visszahúzott, az ég intett felém,szédítő magasság lett otthonom, remény. Ha vihar jött hirtelen, s nem szállhattunk már,volt ki
Van, akit az élet mellénk rendelt egykor,s van, kitől elválasztott az idő, jókor,Attól még nem volt hiábavaló a múlt,hogy egy darabig együtt vitt az út. Az emlék nem lánc, ha
Már első sírásunk fölött ott áll a család,arcokból, tettekből épül körénk a világ.Nem tudjuk még, mi marad bennünk, mi múlik el,csak tanuljuk: ki ölel, és ki az, aki bántva terel.
Gyermekkorunk udvarán futottunk,minden délután együtt voltunk.Nem kellett más, csak néhány jó barát,s máris kezdődhetett a vidám hajszánk. A játék megtanított jól figyelni,a jelekből a helyzetet megfejteni.Egy mozdulat is sok mindent
Ha szürkül a fény, s közel hajol az este,ki mondja meg, mi fér még az életbe?A test felett a döntés súlya vár,s az ember mondhassa meg, mit magának szán. Nem
Nem karddal jön, csak szépen rád mosolyog,és közben már a gyenge pontodon kopog.Mézes szavakkal közelebb hajol,s nem veszed észre, mikor álnokul átkarol. A jóhiszemű ember jót feltételez,nem gondolja, hogy mögötte
Talán ezért szeretem ezt az időt,mikor a nyár már majdnem elköltözött,de még visszanéz egyszer az ősz előtt,és különös fényt hagy a föld fölött. Nem tudom, miért olyan különös,hogy minden egyszerre
Álljon a stelázsid roskadásig tele,legyen minden polca jóval megrakva, telve.Befőtt, lekvár, méz és finom falatok,hirdessék, hogy nálad jól telnek a dolgos napok. A stelázsi nem más, mint gondoskodás,mögötte sok munka,
Őszi szél fúj, hull a levél,kis sünike avarban él.Almát görget, makkot talál,puha fészkén álomba száll. Méhes József(Zümi bá’)
Van, aki mondja: „Gyermekem született”,s e szóval lezárja az új fejezetet.Hírül adja csupán, hogy új élet fakadt,de benne marad még a régi önmaga. És van, ki így szól: „Anya lettem
Döntöttem végre, világjárásra útra kelek,nem várok tovább, még megőszülhetek.A félretett pénzemet most világkörüli útra váltom,a világot bejárom, ez volt mindig is az álmom. A nyugdíjas évek most itt járnak,megtakarításom nem
Ha három madár lennék, szállnék fenn az égen,s látnám, ahogy követem magam a légben.Egyik előre törne, széllel versenyt járva,másik kettő nézné őt a felhőkön túl szállva. Az egyik tudni vágyna,
Aranyba fordult kint a messzi határ,a tarló fölött megpihent egy madár.A kukoricásban zizegett a levél,végigsimított rajta az őszi szél. Kukoricaszárból épült egy kunyhó,fölötte kéklő ég, körötte tarló.Nem palota volt, mégis
Megállunk ott, ahol vén fák őrzik az eget,s úgy érezzük, a csend most átölel minket.Nem szólunk, csak nézzük a viharvert ágakat,s bennük látjuk saját, megélt vágyainkat. Mi is hajlottunk már
Van bennünk vágy, mely néha felragyog,ha lehunyjuk szemünket, s magunkra maradunk.Valami hív, bár nem tudjuk, miért,talán egy érintésért, egy szebb holnapért. A testünk időnként csak ölelésetekre vár,hogy mellettetek teljesüljön végre
A szerelem még látszik, de már szétreped a bizalom,a fals gondolat mögött elindult a mérgező fájdalom.A féltés belénk mászik, mint lassan nyíló seb,s a nyugalom helyén csak feszülő vad remeg.
Az éj leszállt, mint vad, sötét lepel,s a vérünk mélyén ősi dob felel.A józan csend már régen széthasadt,s a testünkben csak ösztön maradt. Szemedben izzó, szűretlen vad fény,mit ragadozó lát
Melóból mentünk hazafelé, cigaretta, csendben,a haver néha rám nézett, de nem szólt egyet sem.Az éj úgy húzta ránk a nedves, hideg árnyát,mint kocsmákból kilépők vállára a magányt. Aztán a semmiből
Az ész hidegen épít magának falat,míg a vágy döngetve áttöri azokat.Descartes szava tiszta, mint téli ég,de a test mélyebben őrzi az élet lényegét. „Gondolkodom” – mondja az ember magában,miközben a
Két ember eleinte még éhesen ég,minden csókban ott lüktet a kéj.Aztán jönnek a csendes esték,és kihűl lassan a közös szenvedély. Nem egyik napról a másikra hal meg,csak egyre ritkábban ér
A Biblia szava az égbe emelhet,de földre a vágy húz, hogy átölelhess.Mert mit ér a hit, ha hideg marad benn,ha nem remeg át egy ölelés a testben. A Káma Szútra
Tavasz jön, és fellélegzik a város,s fény csorog végig, mely mindenütt csábos.Kabátok hullnak, mint múltak emlékei,és új vágyak ébrednek: a testek rejtekei. A nap simítja vállak ívét lágyan,ágyék táncol csípők
Az alkony lágy ölén dalol a fülemüle,rezgő hangja selymet fon az éji csöndbe.Suhog a lomb, mint titkot súgó lehelet,s bennünk ébred valami, mi régóta remegett. Mint csillag az égen, úgy
Az erdő mélyén halkul a táj,a bagoly is az alkonyra vár.A fák alatt a csend megül,s az árnyék is szépen elterül. Olyan természetes a helye,mintha mindig is ott lenne.A fa
Ökölben minden ujj egymásnak feszül,a középső ujj viszont áll rendületlenül.Nem jobbra mutat, balra sem néz,csak fölfelé bök: ennyi az egész. A törvény paragrafust farag,az ember közben egyre csak szalad.A szabály
Volt egyszer egy ember, ki hallgatott csendben,s hitte, hogy a jóság majd mindent tart rendben.Szívében még őrizte a tiszta, emberi lényt,s másokban is kereste a megértő reményt. Sok mindent lenyelt,
Új világ nyílt, ahol gépi elme átkarol,s kérdésünkre pillanatok alatt válaszol.Tudása gyors, és szinte végtelennek látszik,miközben körülöttünk új jövő formálódik. Kérdezünk, s a mesterséges máris felel,gondolkodásunk helyett kész válaszokat emel.De
A végtelenben csillagok fénye ragyog,a tér mélyén lángolnak távoli galaxisok.Az anyag, az energia és a tér valóság,de az idő is az, vagy csak gondolati alkotás? A tér befogadja a végtelen
A szóval lehet békét, bizalmat építeni,de könnyű vele mások jó hírét széttépni.Nem mindegy, hogy segít, vagy sebeket hagy,tisztázza a dolgokat, vagy újabb viszályt fakaszt. Egy elhamarkodott szó is sebet ejthet,s
Még zöldell az erdő, még énekel a táj,de mélyén már ébred a pusztító halál.A fejsze csapása végigzeng a tájon,s halál ül a fákon, mint sűrű köd a lápon. Az ember
A kétely nem az értelem hibája,hanem a megismerés forrása.Ki kérdezni mer, már útra kél,s minden lépéssel mélyebbre ér. A kérdés nem a hiány jele,hanem a tudat nyitott tere.Ki benne élni
Weboldalunkon sütiket használunk a felhasználói élmény javítása érdekében. Weboldalunk használatával Ön hozzájárul a sütik használatához.
Kezelje süti-beállításait az alábbiakban:
Essential cookies enable basic functions and are necessary for the proper function of the website.
These cookies are needed for adding comments on this website.
Statistics cookies collect information anonymously. This information helps us understand how visitors use our website.
Google Analytics is a powerful tool that tracks and analyzes website traffic for informed marketing decisions.
Szolgáltatás URL-je: policies.google.com (opens in a new window)
Google reCAPTCHA helps protect websites from spam and abuse by verifying user interactions through challenges.
További információkat a Cookie Policy és a dokumentumokban találhat.