Tokaj

Tokajnál a táj ősi időkről mesél,
hol kő és víz egymásnak feszülve él.
A Kopaszhegy áll, mint örök akarat,
nem kér az időből, rendíthetetlen marad.

A Tisza messziről érkezik vadon,
szívében sodrás, zaj és nyugtalanság honol.
Utakat keres, partokat bontana szét,
vinne magával mindent, mi elébe lép.

De megadja magát a Tisza csendesen,
elfogadja: nem győzhet le minden hegyet.
Kanyarodik, hajlik, sorsát belátja,
erejét most már bölcsességre váltva.

És érkezik a Bodrog szelíden,
zöld tükröt hordoz, nyugalmat a szívben.
Hosszú út után Tokajnál megpihen,
mintha tudná: itt vár rá ő, ki őt elviszen.

Két folyó szava összeér végül,
a Bodrog a Tiszába simul, s elcsitul.
Vizeik eggyé válnak csendesen,
mint kézfogás, mely időn túl is jelen.

Kopaszhegy oldalán szőlő kapaszkodik fel,
Nap és kéz formálja mindig és türelem.
Minden fürtben ott minden év reménye,
és az ember hite, újra meg újra megélve.

Tokaj szüretkor nem csak egy hely,
hanem emlékezet, íz és jel.
Minden kortyban benne a türelem,
víz, kő, föld és tenniakaró emberi küzdelem.

A pincék mélyén hűvös az idő,
falakon nemespenész, száz évnyi erő.
Hordók hallgatják az emberi vágyat,
s lassan bort érlelnek a világnak.

Itt a kitartás nem hangos szó,
hanem ismételt mozdulat, biztosan fogó.
Szőlőkaró, kapa, pincekulcs,
apáról fiúra szálló tudás és életút.

S ha egyszer kérded, mi Tokaj titka,
nem csak bor, nem csak folyók ritmusa.
Hanem az, hogy együtt marad meg a világ:
hegy, víz, szőlő, a természet és emberi kitartás.

Méhes József
(Zümi bá’)

5 2 szavazatok
Vers értékelése
1 Hozzászólás
Mehescs
Admin
10 hónapja óta

Anyira sokszínű táj,

szerencsésen többször láttam már.

De a lényeg a fenti sorokban rejtőzik,

a felszín alatt sok részlet húzódik!

utolsó változtatás 10 hónapja óta by Mehescs

Megosztás:

Kategória további versei

PACSIRTA ÉNEK

Harmat ül a réten, ébred már a táj,a domb mögött a hajnal fénye jár.Még álmosan lélegzik odalent a föld,de fenn egy kis madár már a kékségbe tör. Ahogy röppen, egyre

AMIKOR MÉG

Volt egy világ, amely nem sietett,ahol a délután örökké elidőzhetett,ahol egy pipacs is nagy csoda volt,és a búzavirág kékje lelkünkre hajolt. Emlékszem a földút porára,a nap melegére, a mező illatára,mezítláb

SODORVONALBAN

A Körös partján hajnal ébred,harmat csillan, az ártér velem érez.A „kis S” és a „nagy S” egymásba hajol,s a folyó mélye titkokat suttog mindenhol. Sátram feszül a fák alatt,a csend

ŐSZI KÖD

Hajnal ül a réten, mint halk, fehér fátyol,köd csorog a fűre a messzi láthatárról.A fák ágai álmosan hajolnak,párás levelek közt halk neszek bolyonganak. A ködben a közeli messzinek látszik,egy bokor

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!