ŐSZI KÖD

Hajnal ül a réten, mint halk, fehér fátyol,
köd csorog a fűre a messzi láthatárról.
A fák ágai álmosan hajolnak,
párás levelek közt halk neszek bolyonganak.

A ködben a közeli messzinek látszik,
egy bokor is óriás árnyékká válik.
A távolság eltűnik, nincs biztos irány,
csak a fehérség ring, akár egy óceán.

A köd nem pusztít el semmit, csak takar,
s a rejtett világra csendesen rámutat.
Azt súgja: ne hidd, hogy ennyi a határ,
ha szemed nem látja, attól még ott a világ.

Mert minden homály mögött lehet fény,
és minden csendben ott rejtőzik remény.
Lehet, hogy csak pár lépés választ el,
attól, amit most még nem érhetünk el.

Egyszer csak fénycsík hasad odafenn,
meleg érintése a ködön át lehel.
A nap lassan végigsimítja az ágakat,
aranyba mártja a pihenni készülő fákat.

Talán azért olyan szép az ősz,
mert egyszerre ér hideg és fényözön.
Lent a köd ölel, fönt a nap ragyog,
s közöttük én, egy pillanatra, ott vagyok.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Barátság

Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy

A vihar dobszava

A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,

A legmélyebb csend

A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él

Okosnak lenni

Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!