AMIKOR MÉG

Volt egy világ, amely nem sietett,
ahol a délután örökké elidőzhetett,
ahol egy pipacs is nagy csoda volt,
és a búzavirág kékje lelkünkre hajolt.

Emlékszem a földút porára,
a nap melegére, a mező illatára,
mezítláb futottunk a búzaföld szélén,
az egész világ elfért a tenyerünkben még.

A búzavirág kékje akkor ott ragyogott,
a pipacs pirosa a fű között lobogott,
mi pedig nem gondoltunk arra soha,
hogy egyszer emlék lesz mindennek nyoma.

Látom a mezőt, a kalászok aranyát,
hallom a távolból a tücskök muzsikáját,
a pipacsok között kék virág integet,
s a régi nyár pajkosan rám nevet.

Ma már tudom, milyen gyorsan elrepül,
ami egyszer az ember szívébe kerül,
a nyár is elmegy, a virág is lehull,
csak az emlék marad, s bennünk tovább dalol.

Méhes József
(Zümi bá)

Megosztás:

Kategória további versei

Barátság

Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy

A vihar dobszava

A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,

A legmélyebb csend

A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él

Okosnak lenni

Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!