SZAKADÉK PEREMÉN

Szakadék peremén ülök, alattam a mélység,
Fölöttem csillagokba kapaszkodik az ég.
Lábam alatt a mélység, köröttem néma táj,
Bennem ezer régi emlék ébred, mi visszajár.

A szél a múltam lapjait csendesen forgatja,
Az elveszett időmnek titkait kutatja.
Arcomon végigsimít az est hűvös szele,
S egy visszatekintő hang száll a mélybe vele.

Eszembe jut sok minden, mit másként tettem volna,
Hány el nem mondott szó most is bennem szólna.
Hány út vezetett volna más tájak felé,
Ha másként fordulok egykor a tetteim elé?

A bűntudat azt súgja: „Másképp kellett volna”,
S lelkem újra kérdi, mi lett volna, hogyha.
De a „volna” csak árnyék, mely a semmibe kutat,
A tegnap nem változik, bár százszor kívánom újra.

Kiket elveszítettem, emlékemben élnek rég,
A közös percek fénye nem halványult el még.
Nem hozhatom vissza őket, bármennyire várom,
De őrizhetem, amit adtak, és lelkembe zárom.

Lábam a mélység fölött szabadon lengedez,
Gondolatom a távoli emlékek felé evez.
Elképzelem, hogy egyszer mindent újrakezdek,
S a régi terhek nélkül végre szabad lehetek.

De most, hogy múltam könyvét kinyitottam,
S a régi lapokat csendesen lapoztam.
Látom, hiába tépném ki a fájdalmas sorokat,
A tépett lap helyén is őriznék nyomokat.

Az esti szél arcomhoz régmúlt képeket hoz,
Minden elfeledett emléket lelkemhez visszahoz.
A tegnap vissza nem tér, bármennyire várom,
Nem változtat rajta sem könny, sem megbánásom.

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

ŐSZI KÖD

Hajnal ül a réten, mint halk, fehér fátyol,köd csorog a fűre a messzi láthatárról.A fák ágai álmosan hajolnak,párás levelek közt halk neszek bolyonganak. A ködben a közeli messzinek látszik,egy bokor

EGY ÉRTÉKRE EMLÉKEZVE

Van egy régi fénykép, néha előveszem,hosszan időzöm, míg csendben nézegetem.Egy ballagó lány tekint vissza rám,s vele együtt visszatér egy elfeledett talány. Nem voltunk közel, csak ismertem őt,de észrevettem benne valami

MERT VANNAK

Mert vannak éjszakák, amik nem engednek el,hiába takarod be őket sok-sok évvel.Ott ülnek benned csendben, valahol mélyen,mint rozsda egy késen vagy vér a köröm szélen. Méhes József(Zümi bá’)

SÓHAJOK

A sóhaj bennünk ébredő vallomás,ajkunkról elszökő forró lobbanás.Nem szó, mely hangosan a világba ér,csak mi szívből szív felé indulva kísér. A sóhaj híd a lelkünk és lelkük között,melyekbe annyi titkos

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x