SZAKADÉK PEREMÉN

Szakadék peremén ülök, alattam a mélység,
Fölöttem csillagokba kapaszkodik az ég.
Lábam alatt a mélység, köröttem néma táj,
Bennem ezer régi emlék ébred, mi visszajár.

A szél a múltam lapjait csendesen forgatja,
Az elveszett időmnek titkait kutatja.
Arcomon végigsimít az est hűvös szele,
S egy visszatekintő hang száll a mélybe vele.

Eszembe jut sok minden, mit másként tettem volna,
Hány el nem mondott szó most is bennem szólna.
Hány út vezetett volna más tájak felé,
Ha másként fordulok egykor a tetteim elé?

A bűntudat azt súgja: „Másképp kellett volna”,
S lelkem újra kérdi, mi lett volna, hogyha.
De a „volna” csak árnyék, mely a semmibe kutat,
A tegnap nem változik, bár százszor kívánom újra.

Kiket elveszítettem, emlékemben élnek rég,
A közös percek fénye nem halványult el még.
Nem hozhatom vissza őket, bármennyire várom,
De őrizhetem, amit adtak, és lelkembe zárom.

Lábam a mélység fölött szabadon lengedez,
Gondolatom a távoli emlékek felé evez.
Elképzelem, hogy egyszer mindent újrakezdek,
S a régi terhek nélkül végre szabad lehetek.

De most, hogy múltam könyvét kinyitottam,
S a régi lapokat csendesen lapoztam.
Látom, hiába tépném ki a fájdalmas sorokat,
A tépett lap helyén is őriznék nyomokat.

Az esti szél arcomhoz régmúlt képeket hoz,
Minden elfeledett emléket lelkemhez visszahoz.
A tegnap vissza nem tér, bármennyire várom,
Nem változtat rajta sem könny, sem megbánásom.

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

A MOHOS-TÖBÖR SZÉLÉN

Bükkben a Mohos-töbör szélén állok,köd fátylán át a lankás mélybe látok.Harmat csillan a fűszál hegyén,sűrű pára ring a föld mély gödrén. Mészkő rejtőzött itt a mélyben,vízcsepp járt rajta csöndességben.Eső oldotta

BÁRKI MONDHATJA

Van bennünk vágy, mely néha felragyog,ha lehunyjuk szemünket, s magunkra maradunk.Valami hív, bár nem tudjuk, miért,talán egy érintésért, egy szebb holnapért. A testünk időnként csak ölelésetekre vár,hogy mellettetek teljesüljön végre

MINT AZ ÖREG FÁK

Megállunk ott, ahol vén fák őrzik az eget,s úgy érezzük, a csend most átölel minket.Nem szólunk, csak nézzük a viharvert ágakat,s bennük látjuk saját, megélt vágyainkat. Mi is hajlottunk már

KUNYHÓ

Aranyba fordult kint a messzi határ,a tarló fölött megpihent egy madár.A kukoricásban zizegett a levél,végigsimított rajta az őszi szél. Kukoricaszárból épült egy kunyhó,fölötte kéklő ég, körötte tarló.Nem palota volt, mégis

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x