SÓHAJOK

A sóhaj bennünk ébredő vallomás,
ajkunkról elszökő forró lobbanás.
Nem szó, mely hangosan a világba ér,
csak mi szívből szív felé indulva kísér.

A sóhaj híd a lelkünk és lelkük között,
melyekbe annyi titkos érzés költözött.
Rajta indul útnak minden remegés,
minden vágy, minden féltett érkezés.

Ha végre egymáshoz érünk egy nehéz nap után,
szívünk elcsendesül egy ölelés nyomán.
Lehull rólunk minden fölösleges súly,
s a szerelem sóhaja ismét szárnyra gyúl.

Van sóhaj, mely vágyból születik odabent,
s magával sodor minden visszafojtott jelent.
Egy érintés emléke újra felragyog,
s a bőrünk alatt felébrednek a szikrázó csillagok.

Egyetlen sóhaj néha többet mond nekünk,
mint száz gondosan őrzött szó-emlékünk.
Mert van, amit az ajak hiába keres,
a lélek már rég tudja, s halkan felnevet.

Van sóhaj, mely után a félelem lehull,
mint eső után az ég is, ha kitisztul.
Lelkünkben újra megnyugvás fénye jár,
mint napsütés, egy mennydörgő éj után.

A szomorúság sóhaja hangtalan lebeg,
mint hajnal előtti réten a köd-terek.
Nem kér vigaszt, nem keres szavakat,
csak őrzi magában az elveszett napokat.

S vannak sóhajok, melyeknek nincs nevük talán,
csak végigsuhannak rajtunk egy alkonyat után.
Nem tudni, öröm-e vagy fájdalom zenéje,
csak belesimulnak az este csendjébe.

S mikor sóhajunk végül a csillagokba ér,
lelkünk is izzón egymáshoz ér.
Egy utolsó sóhaj még felszáll az éjbe,
s beleolvad egyesült lelkünk zenéjébe.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Barátság

Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy

A vihar dobszava

A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,

A legmélyebb csend

A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él

Okosnak lenni

Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!