SEBNYALOGATÁS
Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni
Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni
Siheder voltam, hajtott valami láz,repülni vágytam mindig, nem volt határ.A föld csak visszahúzott, az ég intett felém,szédítő magasság lett otthonom, remény. Ha vihar jött hirtelen, s nem szállhattunk már,volt ki
Van, akit az élet mellénk rendelt egykor,s van, kitől elválasztott az idő, jókor,Attól még nem volt hiábavaló a múlt,hogy egy darabig együtt vitt az út. Az emlék nem lánc, ha
Már első sírásunk fölött ott áll a család,arcokból, tettekből épül körénk a világ.Nem tudjuk még, mi marad bennünk, mi múlik el,csak tanuljuk: ki ölel, és ki az, aki bántva terel.
Gyermekkorunk udvarán futottunk,minden délután együtt voltunk.Nem kellett más, csak néhány jó barát,s máris kezdődhetett a vidám hajszánk. A játék megtanított jól figyelni,a jelekből a helyzetet megfejteni.Egy mozdulat is sok mindent
Ha szürkül a fény, s közel hajol az este,ki mondja meg, mi fér még az életbe?A test felett a döntés súlya vár,s az ember mondhassa meg, mit magának szán. Nem
Nem karddal jön, csak szépen rád mosolyog,és közben már a gyenge pontodon kopog.Mézes szavakkal közelebb hajol,s nem veszed észre, mikor álnokul átkarol. A jóhiszemű ember jót feltételez,nem gondolja, hogy mögötte
Talán ezért szeretem ezt az időt,mikor a nyár már majdnem elköltözött,de még visszanéz egyszer az ősz előtt,és különös fényt hagy a föld fölött. Nem tudom, miért olyan különös,hogy minden egyszerre
Izland földjén a csend, nem mint imádság,hanem mint teljesség és múlt-jelen világ.Magma, kő, tűz és jég egymástól nem fél,mint test és lélek külön – mégis egyként él. A táj kemény,
Vadkörte kerül ki a zord határra,hol szél tanít megmaradni állva.Nem ígér bőséget, sem könnyű sorsot,csak annyit: élni kell itt és majd ott. Vackor így nő fel a zord határ felett,hol
Tokaj dombjai közt a csend puha láng,szőlő a bor és a vágy mindig együtt áll.Szerelmi soron az Erdős pince hív, mint ölelés,minden lépésed ott dobbanó, lágy felébredés. A levegő izzik,
Tokaj felé az ember indul lelkesen,hol hegy, víz, bor beszél veled csendesen.Ott vár egy hely, hol megpihen a szó,a Gyepszél panzió: a nyugalmat adó. Itt a vendég nem sorszám, nem
Indulok el, csak úgy, céltalan,szemerkél az eső, halkan, szótalan.Nem siettet semmi, nem húz az idő,csak lépek tovább, ahogy jóleső. Csendesen esik, nem nagy eső ez,inkább csak annyi, hogy észreveszem.Kilépek alá,
A fény eltűnik hirtelen, árnyék marad,s a sötétben élesebbé válik minden alak.Hallani vélem, ahogy a föld beszél,mély, lassú hangján régen volt időt mesél. Az árnyék szilánkos csíkban vágja át az
Bambulok, áll az idő bennem némán,tekintetem megakad a nihil egy pontján.Nem kérdez az ész, nem felel a szó,csak lebeg a csend, mint elsimult tó. Magam elé nézek, s nincs ott
Porördög lép a kúpba rakott kukoricaföldre,csend hasad szét egy vakmerő körre.Ősz rozsdája lobban a határon,barnára égett idő áll meg a tájon. Szárnyát bontja a por keringve, vadon,csavarodik a tér keringve,
KONSZENZUÁLIS KAPCSOLAT Kezdetben nem kell a fél világ, ha itt vagy te,ha hozzám bújsz éjjel, elcsitul minden.A csókodban ott lüktet minden elfojtott vágy,s a külvilág bekaphatja – csak miénk az
Kezdetben nem kell a fél világ, ha itt vagy te,ha hozzám bújsz éjjel, elcsitul mindenem.A csókodban ott lüktet minden elfojtott vágy,s a külvilág bekaphatja – csak miénk az éjszakánk. De
A vulva szó ne keltsen zavart,ne húzzon köré a szégyen falat.Legyen egyszerű, természetes név,mint minden más, ami testünkben él. Legyen a beszédünk nyílt és bátor,ne féljünk többé semmilyen határtól.A kimondott
Amikor már nem kell a szó, csak a kibaszott vágy,amikor benned tombol, és semmire sem vársz,nem kell hozzá szerelem, se rohadt vallomás,csak egy vad éjszaka, és kurvára semmi más. Nem
Közelebb lépsz, s már nem tudok figyelni,a szívem megtanul nélküled nem verni.A levegő is sűrűbb körülöttünk talán,mintha az éj is minket figyelne némán. Nem kérdezel semmit, csak rám nézel,és minden
Már az első csók előtt tudjuk, mire vágyunk,a csend mögött közös lángokban állunk.Közelebb lépünk, s nem kell már semmi szó,mert bennünk ugyanaz a vágy tomboló. Nem csak egy érintést akarunk
Van ajtó, melyhez hiába viszel kulcsot,az idő már régen másik zárat csókol.Belül már másnak lobban fel a fény,te csak emlék vagy a horizont peremén. Méhes József(Zümi bá’)
Nem kellett múlt, sem holnapról beszéd,elég volt válladon a lebbenő szépség,Két idegen voltunk egyetlen estén,kik összebotlottak egymás vágyó tekintetén. Nem volt szükség nagy vallomásokra,csak arra, hogy nézzük egymást kívánva,A percnek
Van, ki valóban éles, mint a frissen fent penge,s amit alkot, önmagában bizonyíték lenne.Nem kell hozzá dicséret, sem harsány ünneplés,mert munkájában ott van minden teljes egész. Valóban akad olyan, ki
Egyszer mindenkiben megnyílik a múlt,amikor bennünk minden fény kigyúlt.S önmagunktól is távolabbra állvabelenézünk régmúlt életünk arcába. Volt olyan, akit hagytunk félúton állni,kit nem tanultunk meg igazán várni.Ki még hitt bennünk,
A távolság nem mindig látható a térképen,néha ott van két tekintet között, egészen mélyen.Ott van egy félbehagyott mondat végén,egy „majd beszélünk” – egy soha el nem jött estén. Így születik
Jó néha csak csendben lenni,nem kérdezni, nem felelni,hagyni, hogy a zaj odébb álljon,s ami bennünk van, ránk találjon. Van csend, mely nem kérdez semmit,nem keres választ, nem követ senkit,csak hagyja
Aki mindent őriz, megrögzött lesz,de aki mindent eldob, annak lelke is üres lesz.Két szélsőség között jár a bölcs ember,de ő csak azt adja fel, amit már nem bír el. Ne
Minden gondolat rólunk beszél,akkor is, ha ajkunk róla nem mesél.Megmutatja félelmeink, vágyaink, hitünk,azt is, milyen nyomot hagy bennünk az életünk. Gyerekként kérdeztük: miért, miért, miért?s megőrjítjük a felnőtteket a válaszért.Minél
Irigység, káröröm, bosszú: három sötét folyó,más mederből erednek, mégis egy irányba folyók.Neki miért van? Úgy kell neki! Akkor dögöljön! Az irigység előbb csak halk, rebbenő gondolat,de mérgező indáját körénk fonja,
Nem kellett nagy szó, se eskü, se jel,csak annyi: „Vedd át, testvér, vinned kell”;s míg a csákány nyele meleg volt az új tenyérben,folyt tovább a munka a tárna sötétjében. Egyik
Weboldalunkon sütiket használunk a felhasználói élmény javítása érdekében. Weboldalunk használatával Ön hozzájárul a sütik használatához.
Kezelje süti-beállításait az alábbiakban:
Essential cookies enable basic functions and are necessary for the proper function of the website.
These cookies are needed for adding comments on this website.
Statistics cookies collect information anonymously. This information helps us understand how visitors use our website.
Google Analytics is a powerful tool that tracks and analyzes website traffic for informed marketing decisions.
Szolgáltatás URL-je: policies.google.com (opens in a new window)
Google reCAPTCHA helps protect websites from spam and abuse by verifying user interactions through challenges.
További információkat a Cookie Policy és a dokumentumokban találhat.