TALÁN, TALÁN …

Még zöldell az erdő, még énekel a táj,
de mélyén már ébred a pusztító halál.
A fejsze csapása végigzeng a tájon,
s halál ül a fákon, mint sűrű köd a lápon.

Az ember csak vágja a törzseket sorra,
nem gondol arra, mi lesz az erdőnek sorsa.
Azt hiszi, a kincs az, mi pénzben mérhető,
s nem látja, hogy mindez egyszer elveszthető.

Hol erdő susogott, most porfelhő száll,
hol madár dalolt még, ott a csend kaszál.
A fészkek helyén már levél se remeg,
s az ég alatt kimúlt a zöldellő lélegzet.

A föld, mely kenyeret adott a világnak,
repedező sírja lesz sok millió vágynak.
Ahol búza ringott, ott port kavar a szél,
s a haldokló tájon már a remény sem él.

A tengerek fölött is izzik már az ég,
a parton a kagyló néma és fehér.
A korallok kertje színtelen sírhalom,
s kihuny az élet a mélységben mindenhol.

Majd, ha az utolsó fa is a földre rogy,
s az utolsó folyó is mérgezett vizet hord,
Ha az utolsó hal is eltűnik a mélyben,
az ember rádöbben: nincs már kincs a kezében.

A pénz csak papír, s ha a világ kiég,
nem hoz vissza erdőt, nem fakaszt vizet még.
Nem támaszt fel fát, mely a földre rogyott,
nem adja vissza, mit mohóságunk rabolt.

Hiába csillog majd a pénz és az arany,
ha az élő világból semmi sem marad.
S ha sivataggá válik az egykor zöld határ,
a pénz nem lesz kenyér, s a mohóság halált talál.

A természet nem kért, csak adni tudott,
de az ember mohón mindent elrabolt.
Most visszhangzik tette a kihűlt vidéken,
s a bűnük súlya nehezedik minden élő lényen.

Mit mond majd a gyermek, ha kérdi a múltat:
miért hagytátok, hogy otthonok pusztuljanak?
Az öregek csak hallgatnak, szemükben bánat,
mesélnek a tavaszról, melyet már sosem látnak.

Ne várd meg a percet, mikor minden elveszett,
mikor a föld mélyén is kihuny a szeretet.
Amit ma megmentünk, holnap életet ad,
amit ma elpusztítunk, örökre elveszett marad.

Talán még a hajnal új reményt hozhat,
talán a kopár föld újra zöldbe borulhat.
Ha óvjuk a fákat, ha tisztán tartjuk a vizet,
a holnap még őrizhet emberhez méltó életet.

Talán!,Talán …!?

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

Az öngyilkos

Nem meghalni kíván, csak élni másként, de zárva minden út, s az ég határként. A terhek súlya roskaszt, összetör, a szív kiált, de hangja nem gyönyör. Még nem a halált

Hit, kétely, fanatizmus

A hit, ha él, mint láng lobog, s nem fojtja el, mit szív dobog. De hogyha kővé dermed el, börtönné válik hirtelen. Mert hinni kell és kérdezni, nem félni, inkább

Az ámokfutás kora

Az ámokfutás bennünk él, mélyen, rejtve, képernyők fénye mossa szét az elmét benne. Léptünk gyorsul, s ha megállnánk, félünk tőle, a csendben meghallanánk, mi megy bennünk tönkre. A gyermek is

Az árulás

Csak baráttól jöhet álnok döfés, így születhet csak igazi törés. Az ellenség szava nem dönt romba, aki közel volt hozzád, taszíthat porba. Az ellenség támad, nyíltan, keményen, sosem árul, hisz

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x