TALÁN, TALÁN …

Még zöldell az erdő, még énekel a táj,
de mélyén már ébred a pusztító halál.
A fejsze csapása végigzeng a tájon,
s halál ül a fákon, mint sűrű köd a lápon.

Az ember csak vágja a törzseket sorra,
nem gondol arra, mi lesz az erdőnek sorsa.
Azt hiszi, a kincs az, mi pénzben mérhető,
s nem látja, hogy mindez egyszer elveszthető.

Hol erdő susogott, most porfelhő száll,
hol madár dalolt még, ott a csend kaszál.
A fészkek helyén már levél se remeg,
s az ég alatt kimúlt a zöldellő lélegzet.

A föld, mely kenyeret adott a világnak,
repedező sírja lesz sok millió vágynak.
Ahol búza ringott, ott port kavar a szél,
s a haldokló tájon már a remény sem él.

A tengerek fölött is izzik már az ég,
a parton a kagyló néma és fehér.
A korallok kertje színtelen sírhalom,
s kihuny az élet a mélységben mindenhol.

Majd, ha az utolsó fa is a földre rogy,
s az utolsó folyó is mérgezett vizet hord,
Ha az utolsó hal is eltűnik a mélyben,
az ember rádöbben: nincs már kincs a kezében.

A pénz csak papír, s ha a világ kiég,
nem hoz vissza erdőt, nem fakaszt vizet még.
Nem támaszt fel fát, mely a földre rogyott,
nem adja vissza, mit mohóságunk rabolt.

Hiába csillog majd a pénz és az arany,
ha az élő világból semmi sem marad.
S ha sivataggá válik az egykor zöld határ,
a pénz nem lesz kenyér, s a mohóság halált talál.

A természet nem kért, csak adni tudott,
de az ember mohón mindent elrabolt.
Most visszhangzik tette a kihűlt vidéken,
s a bűnük súlya nehezedik minden élő lényen.

Mit mond majd a gyermek, ha kérdi a múltat:
miért hagytátok, hogy otthonok pusztuljanak?
Az öregek csak hallgatnak, szemükben bánat,
mesélnek a tavaszról, melyet már sosem látnak.

Ne várd meg a percet, mikor minden elveszett,
mikor a föld mélyén is kihuny a szeretet.
Amit ma megmentünk, holnap életet ad,
amit ma elpusztítunk, örökre elveszett marad.

Talán még a hajnal új reményt hozhat,
talán a kopár föld újra zöldbe borulhat.
Ha óvjuk a fákat, ha tisztán tartjuk a vizet,
a holnap még őrizhet emberhez méltó életet.

Talán!,Talán …!?

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

Seprűk

Az új seprű suhanva csillog, mint a fény, a por fél tőle, reszket mindenhol szegény. De bölcs a régi, nem rohan, csak nevet, tudja, a sarokok rejtik a szemét-tereket. A

Gondold meg

A tett vagy mulasztás az élet tengerén, árnyat vagy fényt szór a világ peremén. Amit teszünk, vagy csendben hallgatunk, mindig visszhangzik és örökké hordozzuk. A szándék is út, mely lélekből

Az örökkévaló

Az ember régóta kérdi, mi a mindenség titka, miért születik a világ, s mivé lesz holnapra? Tudás hiányában lelkéből szövi saját istenei arcát, az égbe rajzolta összes félelme vigaszát. Az

Csakis így

Alkoss. Ha nem jó, változtass. A jót mástól is fogadd el. Ha bármi tarthatatlan, engedd el. Méhes József (Zümi bá’)

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x