AMIKOR MÉG

Volt egy világ, amely nem sietett,
ahol a délután örökké elidőzhetett,
ahol egy pipacs is nagy csoda volt,
és a búzavirág kékje lelkünkre hajolt.

Emlékszem a földút porára,
a nap melegére, a mező illatára,
mezítláb futottunk a búzaföld szélén,
az egész világ elfért a tenyerünkben még.

A búzavirág kékje akkor ott ragyogott,
a pipacs pirosa a fű között lobogott,
mi pedig nem gondoltunk arra soha,
hogy egyszer emlék lesz mindennek nyoma.

Látom a mezőt, a kalászok aranyát,
hallom a távolból a tücskök muzsikáját,
a pipacsok között kék virág integet,
s a régi nyár pajkosan rám nevet.

Ma már tudom, milyen gyorsan elrepül,
ami egyszer az ember szívébe kerül,
a nyár is elmegy, a virág is lehull,
csak az emlék marad, s bennünk tovább dalol.

Méhes József
(Zümi bá)

Megosztás:

Kategória további versei

SZAKADÉK PEREMÉN

Szakadék peremén ülök, alattam a mélység,Fölöttem csillagokba kapaszkodik az ég.Lábam alatt a mélység, köröttem néma táj,Bennem ezer régi emlék ébred, mi visszajár. A szél a múltam lapjait csendesen forgatja,Az elveszett

BÁRKI MONDHATJA

Van bennünk vágy, mely néha felragyog,ha lehunyjuk szemünket, s magunkra maradunk.Valami hív, bár nem tudjuk, miért,talán egy érintésért, egy szebb holnapért. A testünk időnként csak ölelésetekre vár,hogy mellettetek teljesüljön végre

MINT AZ ÖREG FÁK

Megállunk ott, ahol vén fák őrzik az eget,s úgy érezzük, a csend most átölel minket.Nem szólunk, csak nézzük a viharvert ágakat,s bennük látjuk saját, megélt vágyainkat. Mi is hajlottunk már

KUNYHÓ

Aranyba fordult kint a messzi határ,a tarló fölött megpihent egy madár.A kukoricásban zizegett a levél,végigsimított rajta az őszi szél. Kukoricaszárból épült egy kunyhó,fölötte kéklő ég, körötte tarló.Nem palota volt, mégis

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!