ALKONY A VÍZESÉSNÉL

A Nap lángja a vízesés testén szétszalad,
a gyöngyöző kristályokon vörös tűz fakad.
Ezer apró lángocska remeg a légben,
szétszórt parázs az alkonyi égben.

A sugarak szikrázva, permetezve hullnak,
betöltik a teret, szikrázó lángra gyúlnak.
A víz minden rezdülése halk vallomás,
az alkony bíbor ajkára olvadó sóhajtás.

Nézem, ahogy a fény a vízesésre téved,
s bíbor csókkal érinti a zuduló szentséget.
Áttetszőn porladó testén a fény úgy remeg,
mint vágyban a kéj, mikor érintése meglep.

A Nap alábukik, vörös ajka lángol,
búcsúzó csókot küld a messzi láthatárról.
Megállok, s hagyom, hogy a fény hozzám érjen,
s egyetlen pillanatban az örökkévalóságban égjen.

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

Barátság

Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy

A vihar dobszava

A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,

A legmélyebb csend

A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él

Okosnak lenni

Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x