ALKONY A VÍZESÉSNÉL

A Nap lángja a vízesés testén szétszalad,
a gyöngyöző kristályokon vörös tűz fakad.
Ezer apró lángocska remeg a légben,
szétszórt parázs az alkonyi égben.

A sugarak szikrázva, permetezve hullnak,
betöltik a teret, szikrázó lángra gyúlnak.
A víz minden rezdülése halk vallomás,
az alkony bíbor ajkára olvadó sóhajtás.

Nézem, ahogy a fény a vízesésre téved,
s bíbor csókkal érinti a zuduló szentséget.
Áttetszőn porladó testén a fény úgy remeg,
mint vágyban a kéj, mikor érintése meglep.

A Nap alábukik, vörös ajka lángol,
búcsúzó csókot küld a messzi láthatárról.
Megállok, s hagyom, hogy a fény hozzám érjen,
s egyetlen pillanatban az örökkévalóságban égjen.

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

JÓKÍVÁNSÁG

Álljon a stelázsid roskadásig tele,legyen minden polca jóval megrakva, telve.Befőtt, lekvár, méz és finom falatok,hirdessék, hogy nálad jól telnek a dolgos napok. A stelázsi nem más, mint gondoskodás,mögötte sok munka,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x