Bajsza alatt kacsint a vén,
tréfás szava mindig serény.
Mondja nevetve, „Hej, bizony ám,
nem csak a fiatalt hajtja a vágy!”
A só ott csillog, csábít, hív,
szívben a láng még mindig vív.
Mert ki ízt érez, sose feled,
a játék kedve örök lehet.
És ha kacaj kíséri útját,
ő sem bánja a másnak furcsát.
Mert igaz a mondás, tudja a jót,
öreg ember is megnyalja a sót.
Méhes József
(Zümi bá’)
A pusztán áll a híres híd, kilenc lyuk őrzi titkait. Nem szekérnek, nem is lónak, gyönyör jut ott a vándorlónak. Az első lyuk kacér, csilingel, nevet, csókol, játszik szívvel. Csipkelődve
Kéz a Kézben! – még csend a vágy, ujjak között bizsergő láng, puha érintés, halk ígéret, út a szívtől a testig ébred. Az a Kézben! – súlyt kap a perc,
Van úgy, hogy magad alatt vagy, mélyben, hol fojt a csend, s tested csak árnyékot hordoz, s minden perc lassan temet. De jön a másik tüze rád, ujja lángként végigszánt,
Lombok közt szűrődik a fény, játszik a fűszál, csillan a rét. A park ölel, csendje takar, titkot őriz minden, ha akar. Két kéz találkozik nesztelen, ujj hegye súrol – remeg