Bajsza alatt kacsint a vén,
tréfás szava mindig serény.
Mondja nevetve, „Hej, bizony ám,
nem csak a fiatalt hajtja a vágy!”
A só ott csillog, csábít, hív,
szívben a láng még mindig vív.
Mert ki ízt érez, sose feled,
a játék kedve örök lehet.
És ha kacaj kíséri útját,
ő sem bánja a másnak furcsát.
Mert igaz a mondás, tudja a jót,
öreg ember is megnyalja a sót.
Méhes József
(Zümi bá’)
Néha a szó, mit nyersen mond a száj, nem harag, csak túlcsordult rím talán. S ha elcsattan, mint szikra, s végig ég, ott bujkál benne egy gyengéd remény. Egy szó,
A férfi, ha vét, csak „született disznó” marad, mocskos ösztön hajtja, nem látja szabad. A vágy benne tombol, mint részeg vihar, s a bélyeg, mit kap, örökre kitart. A nő,
Férj, feleség, szerető, – mind egy-egy tükördarab, mely visszaveri arcodat, s közben szétvág, ha marad. Mert néha épp az fáj leginkább, hogy ott van még, kihez megszokás köt, nem vágy,
Nyelvében él a nemzet, de nyelvében ott a vágy, gyermekkel nem áld meg, de ad mámoros csodát. És aki játszva érzi, hogy mit tud tenni még, annak minden csókjában újra