A KÖZÉPSŐ UJJ

Ökölben minden ujj egymásnak feszül,
a középső ujj viszont áll rendületlenül.
Nem jobbra mutat, balra sem néz,
csak fölfelé bök: ennyi az egész.

A törvény paragrafust farag,
az ember közben egyre csak szalad.
A szabály szerint mindenki hajol,
a középső ujj meg áll, és bemutat mindenkor.

A családi béke néha csak ünnepi díszlet,
mögötte lapul néhány régi ítélet.
A mosoly mögött parázslik a harag,
de a karácsonyi asztalnál mindenki hallgat.

Az életben is lehet sok szoros kötelék,
mely olykor inkább börtön, mint menedék.
Az emberek zöme egymás mellett csendben él,
de a középső ujj helyettük is beszél.

A középső ujj nem posztol, nem kommentel,
nem vitatkozik minden becstelen emberrel.
Nem gyűjt lájkokat, nem kér figyelmet,
csak felmutatja az őszinte véleményeket.

Ökölben minden ujj a múltba kapaszkodik,
de a középső ujj a jövőnek nyilatkozik.
Megviselt a teste, de a lelke merész,
ráncos bőre alatt is éber az ész.

Ha egyszer majd az élet mindent megesz,
a középső ujjból is csak por és hamu lesz.
De amit jelképez, örökre megmarad,
mert a lázadó lélek mindenkor szabad.

Állj csak, te középső ujj, a mindenség közepén,
ne szégyenkezz a világ szeme előtt, légy merész!
Ha mindenki hajlik, te legalább állj,
s ha kérdik, miért, csak bátran, őszintén kiálts!

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

BAGOLY AZ ERDŐBEN

Az erdő mélyén halkul a táj,a bagoly is az alkonyra vár.A fák alatt a csend megül,s az árnyék is szépen elterül.  Olyan természetes a helye,mintha mindig is ott lenne.A fa

MILLIÓK MONDJÁK

Fiatal voltam, pénzem sose volt,a holnap mégis szép reményt hazudott.Zsebemben apró, fejemben virág,s hittem, rám is vár még a nagyvilág.  A csóróság volt hű kenyerem,s a büszkeség tartotta még a

HOLNAP

A tegnap végleg messze szállt,magával vitte önmagát.Hiába őriznéd, ami volt,a múlt kapuja már bezáródott. Hány szó maradt még odabent,mit kimondani nem mertünk?Hány ölelésre nem jutott idő,hány búcsú lett kimondatlanul késő?

LELKÜNK RAJTA

Két apró cica az út kövén,reszketve ül a hideg közepén.Valaki sorsukról lemondott,s könyörtelenül az utcára dobott. A járda kövén nincs puha fekhely,a szél sem kérdi, fáznak-e reggel.A város mellettük közönnyel

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x