Ökölben minden ujj egymásnak feszül,
a középső ujj viszont áll rendületlenül.
Nem jobbra mutat, balra sem néz,
csak fölfelé bök: ennyi az egész.
A törvény paragrafust farag,
az ember közben egyre csak szalad.
A szabály szerint mindenki hajol,
a középső ujj meg áll, és bemutat mindenkor.
A családi béke néha csak ünnepi díszlet,
mögötte lapul néhány régi ítélet.
A mosoly mögött parázslik a harag,
de a karácsonyi asztalnál mindenki hallgat.
Az életben is lehet sok szoros kötelék,
mely olykor inkább börtön, mint menedék.
Az emberek zöme egymás mellett csendben él,
de a középső ujj helyettük is beszél.
A középső ujj nem posztol, nem kommentel,
nem vitatkozik minden becstelen emberrel.
Nem gyűjt lájkokat, nem kér figyelmet,
csak felmutatja az őszinte véleményeket.
Ökölben minden ujj a múltba kapaszkodik,
de a középső ujj a jövőnek nyilatkozik.
Megviselt a teste, de a lelke merész,
ráncos bőre alatt is éber az ész.
Ha egyszer majd az élet mindent megesz,
a középső ujjból is csak por és hamu lesz.
De amit jelképez, örökre megmarad,
mert a lázadó lélek mindenkor szabad.
Állj csak, te középső ujj, a mindenség közepén,
ne szégyenkezz a világ szeme előtt, légy merész!
Ha mindenki hajlik, te legalább állj,
s ha kérdik, miért, csak bátran, őszintén kiálts!
Méhes József
(Zümi bá’)