Van, aki mondja: „Gyermekem született”,
s e szóval lezárja az új fejezetet.
Hírül adja csupán, hogy új élet fakadt,
de benne marad még a régi önmaga.
És van, ki így szól: „Anya lettem végre”,
mintha új fény gyúlt volna benne mélyen.
Nemcsak egy gyermeket ölel a két karja,
egész lényét tárja, szívét-lelkét adja.
Egyik út sem könnyű, egyik sem kegyelem,
mindkettőn ott a kétség, a félelem.
Az egyik őrizni akarja, amit önmagából menthet,
a másik önmagából ad, amennyit csak lehet.
Az egyik gyermek úgy nőhet fel talán,
hogy önállóság várja édesanyja oldalán.
Szeretetet kap, de ritkábban ölelést,
s maga tanulja meg a közelség keresését.
A másik gyermek körül otthon épül,
az anyai figyelem mindennap újrakészül.
Biztonságot talál, de egy napon kérdez:
hol kezdődik ő, s vége lesz az anya-függőség benne?
Négy élet indul, négy sors fonódik össze,
két asszony múltja, két gyermek jövője.
S hogy melyik út vezet majd boldogabb napokhoz,
azt a kezdet, de az évek is vezetnek a csillagokhoz.
Méhes József
(Zümi bá’)