Harmat ül a réten, ébred már a táj,
a domb mögött a hajnal fénye jár.
Még álmosan lélegzik odalent a föld,
de fenn egy kis madár már a kékségbe tör.
Ahogy röppen, egyre feljebb viszi a szél,
s egyszer csak megáll az ég tetején.
Már nem is látom, csak a hangja száll,
végig a réten, hol az aranyló búza áll.
A pipacs bólogat a reggeli szélben,
fény gyúl a harmat minden cseppjében.
A mező hallgatja őt, én is csak állok,
s a magasból érkező dallamra várok.
Mire a Nap felér az ég közepére,
a pacsirta eltűnik a kékség tengerébe.
Csak állok lent, és nézem a határt,
de még hallani vélem mindenható dalát.
Méhes József
(Zümi bá’)