Fiatal voltam, pénzem sose volt,
a holnap mégis szép reményt hazudott.
Zsebemben apró, fejemben virág,
s hittem, rám is vár még a nagyvilág.
A csóróság volt hű kenyerem,
s a büszkeség tartotta még a lelkem.
Nem volt örökség, hátszél, protekció,
csak két dolgos kéz és nagy illúzió.
Azt mondták: dolgozz, s majd révbe érsz,
ha kitartó vagy, mindent elérsz.
A szorgalom majd meghozza jutalmát,
csak add oda érte életed javát.
Hát dolgoztam, ahogy meg volt írva,
az éveimet tettem a munkába.
A hétfő hétfőt, a kedd keddet hozott,
közben az élet mellettem csendben elrobogott.
A fiatal évek gyorsan elszaladtak,
a nagy lehetőségek sorra elmaradtak.
A pénztárcám sem kezdett megtelni,
de az időt sem lehetett visszavenni.
Aztán a tükör szólt: nézz csak magadra,
a fiatalság nem vár a holnapra.
A hajam ritkult, a derekam sajgott,
a bankszámlám mégsem gyarapodott.
A régi álmok porosodtak szépen,
a megvalósítás elmaradt a végen.
A világot egykor meg akartam váltani,
ma örülök, ha nem kell orvoshoz járni.
A fiatalság hitelbe van mérve,
törlesztés jut az ember egész életére.
A kamatot az éveiddel fizeted,
s mire lejár, már nem élvezheted.
A rendszer bölcs, ezt mindenki tudja,
az élet rendjét pontosan megszabja.
Míg fiatal voltam, üresen állt a zsebem,
öregként már az élethez sem marad kedvem.
S ha kérdik tőlem: megérte a fáradság?
A válaszom: természetesen, ez nem vitás!
Nem lett vagyonom, rangom, tisztes korom,
viszont fiatalságom sincs már, tudom.
Csóró voltam régen, de sok év kemény munkája után,
a tanulság annyi: már nem vagyok fiatal – bután.
Nem loptam, nem csaltam, én mindent megadtam,
a jólétből kimaradtam, de az elvárásokhoz hű maradtam.
Ennyi…! Megérte?
Méhes József
(Zümi bá’)