Lelki társ ravatala

Nem a fizikai halál a legnagyobb veszteség,
mert ott a csendben békét lel a vég,
de szívünk mélyén súlyosabb a kín,
ha a lelki társ életében már nem felel neked.

Az élet lánca régen összefont szelíden,
míg vihar nem tépte, s szétszakadt hirtelen,
s hiába él, ki egykor lélekben szeretett,
bennünk már csupán árnyékként tart fedelet.

Van, hogy a szív bezárja a kaput,
s elnémít minden hajdani hangot,
nem testet veszítünk, de a szellemet,
s ez a fájdalom üt legmélyebb sebeket.

A sírhoz virág, könny s imák vezetnek,
de nincs útja annak, ki elveszett benned,
nem gyászolod nyíltan, nincsen szertartás,
csak belső csöndben látod-érzed a ravatalát.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Az árok

Megállok melletted, árok, csendben szólítalak,mint régi ismerőst, akit kikerül sok alak.Most nem hallgatsz, beszélsz velem, sokat láttál már,kerekek zaját, földszagot, esőt, nyarat, vért és határt. Amikor az eső hirtelen zúdul

Porördög

Porördög lép a kúpba rakott kukoricaföldre,csend hasad szét egy vakmerő körre.Ősz rozsdája lobban a határon,barnára égett idő áll meg a tájon. Szárnyát bontja a por keringve, vadon,csavarodik a tér keringve,

Bambulok

Bambulok, áll az idő bennem némán,tekintetem megakad a nihil egy pontján.Nem kérdez az ész, nem felel a szó,csak lebeg a csend, mint elsimult tó. Magam elé nézek, s nincs ott

Séta az erdőben

A fény eltűnik hirtelen, árnyék marad,s a sötétben élesebbé válik minden alak.Hallani vélem, ahogy a föld beszél,mély, lassú hangján régen volt időt mesél. Az árnyék szilánkos csíkban vágja át az

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!