Lelki társ ravatala

Nem a fizikai halál a legnagyobb veszteség,
mert ott a csendben békét lel a vég,
de szívünk mélyén súlyosabb a kín,
ha a lelki társ életében már nem felel neked.

Az élet lánca régen összefont szelíden,
míg vihar nem tépte, s szétszakadt hirtelen,
s hiába él, ki egykor lélekben szeretett,
bennünk már csupán árnyékként tart fedelet.

Van, hogy a szív bezárja a kaput,
s elnémít minden hajdani hangot,
nem testet veszítünk, de a szellemet,
s ez a fájdalom üt legmélyebb sebeket.

A sírhoz virág, könny s imák vezetnek,
de nincs útja annak, ki elveszett benned,
nem gyászolod nyíltan, nincsen szertartás,
csak belső csöndben látod-érzed a ravatalát.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Ember, mint gejzír

Izland földjén a csend, nem mint imádság,hanem mint teljesség és múlt-jelen világ.Magma, kő, tűz és jég egymástól nem fél,mint test és lélek külön – mégis egyként él. A táj kemény,

Ki, mit érdemel

Mindig nyíljon virág a sírodon,madár daloljon égi kóruson,patak csobogjon közeli partokon,fény táncoljon örökzöld lombokon. Ló legeljen sírodon – ne csak szó legyen,mert halmodon csak rét füve terem.Ne gyúljon mécses, ne

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!