Lelki társ ravatala

Nem a fizikai halál a legnagyobb veszteség,
mert ott a csendben békét lel a vég,
de szívünk mélyén súlyosabb a kín,
ha a lelki társ életében már nem felel neked.

Az élet lánca régen összefont szelíden,
míg vihar nem tépte, s szétszakadt hirtelen,
s hiába él, ki egykor lélekben szeretett,
bennünk már csupán árnyékként tart fedelet.

Van, hogy a szív bezárja a kaput,
s elnémít minden hajdani hangot,
nem testet veszítünk, de a szellemet,
s ez a fájdalom üt legmélyebb sebeket.

A sírhoz virág, könny s imák vezetnek,
de nincs útja annak, ki elveszett benned,
nem gyászolod nyíltan, nincsen szertartás,
csak belső csöndben látod-érzed a ravatalát.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Mezsgye

Határvonal, mely elválaszt, de köt is, a múltból hoz és jövő felé röpít, nem csak sáv, mely földeket választva hagy, hanem rajta át az ember is szárnyra kap. Állunk a

Kezdet és vég

A mély-sötétből csöndben indulunk, a születéssel mind titkokat hozunk. Kilenc hónap az anyaméh ölén, már bennünk él a mindenség-törvény. A gyermek szeme tiszta harmatán, megcsillan egy világ-áldás, áradás. Nem tudja

A tél meséje

A hajnal kék köpenyt terít a világra, apró fehér jelek rajzolódnak ki. A kíváncsi követek a tél birodalmából úgy érkeznek a pelyhek, mint hangtalan seregek. Súlytalan érintéssel csókolják arcomat, hűvös

Bányában

A bánya egy kísértő hősi hely, hol ember és föld együtt lehel. A mély-homályból fény tör elő, s a bányász-emlék hegycsúcsra nő. Csákány zeng, omlik a szén, a sötét vájat

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!