A tegnap végleg messze szállt,
magával vitte önmagát.
Hiába őriznéd, ami volt,
a múlt kapuja már bezáródott.
Hány szó maradt még odabent,
mit kimondani nem mertünk?
Hány ölelésre nem jutott idő,
hány búcsú lett kimondatlanul késő?
Azt hisszük, ráérünk még,
hogy vár reánk egy újabb év.
De fogy a perc, és fogy a nap,
s az élet észrevétlen elszalad.
Az élet nem áll meg miattunk,
nem várja meg, míg észbe kapunk.
A perc, ha egyszer elszaladt,
örökre néma múlt marad.
Ki mondta meg, hogy a nap felkel,
hogy új reményre ébredsz reggel?
Ki adta biztosan rá szavát,
hogy megérjük a holnap hajnalát?
Ne a sírnál mondd, hogy szeretted,
Ha életében elfeledted.
Ne akkor hulljon könnyed érte,
Mikor már nem jut el a lelke mélyére.
A tegnap elmúlt.
A mának mindjárt vége.
A holnap eljöttét senki nem ígérte!
Méhes József
(Zümi bá’)