HÁROM MADÁR

Ha három madár lennék, szállnék fenn az égen,
s látnám, ahogy követem magam a légben.
Egyik előre törne, széllel versenyt járva,
másik kettő nézné őt a felhőkön túl szállva.

Az egyik tudni vágyna, honnan indult útja,
melyik folyó tükrében maradt arca múltja.
A másik messze nézne, ahol a fény határa,
s a harmadik meg leülne egy öreg fa ágára.

Az egyik madár kérdez: vajon merre szállunk?
a másik azt feleli: még választ sem találunk.
A harmadik csak nézi, ahogy lent a tájon,
folyó kanyarog csendben a zöldellő határon.

Ha kívülről figyelném, vajon kit is látnék?
Azt, aki lenni vágyom, vagy akivé váltam?
Azt, aki szárnyra kel, ha hívja a messzi távol,
vagy azt, ki félve néz le saját magasából?

De egyszer alkonyatkor elcsitul a tájék,
az égre lassan ráhull az est sötétje.
Három madár pihen majd egy öreg fa ágán,
s nem kérdi egyik sem, ki repült a másik után.

Nem az a dolgunk, hogy önmagunkat utolérjük,
s minden eltévedésben a végső választ kérjük.
Elég, ha néha látjuk, milyen messze voltunk,
s nem szégyelljük az utat, melyen idáig jutottunk.

S ha reggel újra hív a messzeség varázsa,
nem várunk többé egymás jóváhagyására.
Szárnyunk alatt a föld, fölöttünk tiszta ég,
s a lelkünk megtanulja: az út maga a cél.

Nem utolérni kell magunkat, elég, ha megtanulunk
együtt repülni mindegyik önmagunkkal!”

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

Önvallomás…!

Úgy érzem, a falhoz kellett volna basznom Téged rég,akkor nem lennél – mint most is – a gödör mélyén még! Méhes József(Zümi bá’)

Két szépség

A „napnyugta” nyolc perc sebtiben,a nappal eltűnik, s minden megpihen.A sötét letöröl jót és rosszat,kaput nyit a végtelen nyugalomnak. A „hajnal” lassan érkezik meg,az éjtől mindent türelmesen elvesz.Új élet kezdődik

A bánkódás

A bánat mindig késve érkezik,mikor már semmi vissza nem segít.Kopog a szívben, csendesen,de kulcs nincs többé seholsem. Bánkódni annyi: mint árnyékot ölelni,egy eltűnt percet visszakövetelni.De az idő nem hajlik szóra,nem

Tokaj

Tokajnál a táj ősi időkről mesél, hol kő és víz egymásnak feszülve él. A Kopaszhegy áll, mint örök akarat, nem kér az időből, rendíthetetlen marad. A Tisza messziről érkezik vadon,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x