HÁROM MADÁR

Ha három madár lennék, szállnék fenn az égen,
s látnám, ahogy követem magam a légben.
Egyik előre törne, széllel versenyt járva,
másik kettő nézné őt a felhőkön túl szállva.

Az egyik tudni vágyna, honnan indult útja,
melyik folyó tükrében maradt arca múltja.
A másik messze nézne, ahol a fény határa,
s a harmadik meg leülne egy öreg fa ágára.

Az egyik madár kérdez: vajon merre szállunk?
a másik azt feleli: még választ sem találunk.
A harmadik csak nézi, ahogy lent a tájon,
folyó kanyarog csendben a zöldellő határon.

Ha kívülről figyelném, vajon kit is látnék?
Azt, aki lenni vágyom, vagy akivé váltam?
Azt, aki szárnyra kel, ha hívja a messzi távol,
vagy azt, ki félve néz le saját magasából?

De egyszer alkonyatkor elcsitul a tájék,
az égre lassan ráhull az est sötétje.
Három madár pihen majd egy öreg fa ágán,
s nem kérdi egyik sem, ki repült a másik után.

Nem az a dolgunk, hogy önmagunkat utolérjük,
s minden eltévedésben a végső választ kérjük.
Elég, ha néha látjuk, milyen messze voltunk,
s nem szégyelljük az utat, melyen idáig jutottunk.

S ha reggel újra hív a messzeség varázsa,
nem várunk többé egymás jóváhagyására.
Szárnyunk alatt a föld, fölöttünk tiszta ég,
s a lelkünk megtanulja: az út maga a cél.

Nem utolérni kell magunkat, elég, ha megtanulunk
együtt repülni mindegyik önmagunkkal!”

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

A villám

Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)

Az éjszaka

A nappal színekkel építi rendjét, az éj lebontja, s kitárja csendjét. Hol titkok zengenek hangtalanul, s az élet az öröklét nyomán alakul. Az éberség itt a legfőbb erény, kardja a

Két harcos

Mit számít túlerő, ha ellene bátor szív dobog, ha lelkek acélján nem ejt rést a sok-sok ok. Két harcos áll a szélben, dacuk végtelen, el nem futnak ők, szembenéznek névtelen.

A harc maga

Az ég alatt vad árny borult a tájra, a szél süvöltött, s tenger habja lángra. S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek, két nagy Erő feszült az öröklétnek.

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x