Füstöl a fű

Füst gomolyog, lassan száll az égbe,
gondolat repül, szabadon, zenére.
Meglazul az idő, a percek szétesnek,
álmok születnek, mert a valóság részeg.

Könnyű a test, mint hajó a vízen,
a színek vadak, erősen lüktet a szívem.
Szavak táncolnak, hangok ringatóznak,
a mélyből előbúvó titkok mind kibomlanak.

Száll a füst, mint szomszéd macskája,
kacsint az óra, megáll a szája.
Keksz a kezemben hirtelen óriás,
én vagyok pici, vagy ő lett Tóbiás?

Egyszer csak csend, messziről mesélnek,
én maradok, de morzsahegyek néznek.
Nevetek rajta, s már tudom, mi a lényeg,
könnyebb a világnak, ha mosolyt is kérnek.

Fény és árnyék közt lebeg az ember,
vágy, szabadság, pillanat-tenger.
S ha elfogy a parázs, csend ül a tájra,
az emlék csak egy út a mámor kapujába.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Blauburger vére

Egy barátom tiszteletére! Kőszeg lankáin fürtök érnek, bíbor színük fényben égnek. Pincék mélyén a csend figyel, bor születik, mi szívre lel. Dombok ölét napsugár simítja, csillog a szem, ha a

Pitypang

Sárga Nap a fű fölött, szél viszi a vágyadat. Elpattan a pillanat, és újjászületik egy világ. Méhes József (Zümi bá’)

Aratás

(Régi aratások emlékére.) Hajnal bontja szét az éj köpenyét, harmat fénylik a fűszál hegyén. A föld lélegzik, frissen, halkan, búza tenger ring aranyban. A kaszások vállán súly a világ, markukban

Békéscsaba ébredése

Mikor a föld még puszta volt, sivár, az Alföld néma, árva rónaság. Csak szél sodorta múlt porát a tájon, s csend borult a végtelen határon. A török dúlt sokáig, utánuk

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!