Bambulok

Bambulok, áll az idő bennem némán,
tekintetem megakad a nihil egy pontján.
Nem kérdez az ész, nem felel a szó,
csak lebeg a csend, mint elsimult tó.

Magam elé nézek, s nincs ott a világ,
eloldja magát minden gondolat-ág.
A fejem üres, mégis nehéz,
mint vízen ringó álmos tengerész.

Ez nem pihenés, nem édes nyugalom,
inkább kifáradt, tompa állapotom.
A cél elpárolgott, mint hajnali pára,
nem mutat irányt se jövőre, se mára.

A bizonytalanság beszél helyettem,
lebegő hangon, mi őszinte bennem.
Nem tudom még, mit akarok mondani,
csak azt, hogy muszáj megszólalni.

A bambulás így válik alkotóvá,
nem célból, nem tervből fakadóvá.
Az üresség enged, tág teret ad,
hol megpihenhetsz, ha nagyon kivagy.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Megújulás az esőben

Indulok el, csak úgy, céltalan,szemerkél az eső, halkan, szótalan.Nem siettet semmi, nem húz az idő,csak lépek tovább, ahogy jóleső. Csendesen esik, nem nagy eső ez,inkább csak annyi, hogy észreveszem.Kilépek alá,

Gyepszél

Tokaj felé az ember indul lelkesen,hol hegy, víz, bor beszél veled csendesen.Ott vár egy hely, hol megpihen a szó,a Gyepszél panzió: a nyugalmat adó. Itt a vendég nem sorszám, nem

Erdős pince

Tokaj dombjai közt a csend puha láng,szőlő a bor és a vágy mindig együtt áll.Szerelmi soron az Erdős pince hív, mint ölelés,minden lépésed ott dobbanó, lágy felébredés. A levegő izzik,

A Vackor

Vadkörte kerül ki a zord határra,hol szél tanít megmaradni állva.Nem ígér bőséget, sem könnyű sorsot,csak annyit: élni kell itt és majd ott. Vackor így nő fel a zord határ felett,hol

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!