Bambulok

Bambulok, áll az idő bennem némán,
tekintetem megakad a nihil egy pontján.
Nem kérdez az ész, nem felel a szó,
csak lebeg a csend, mint elsimult tó.

Magam elé nézek, s nincs ott a világ,
eloldja magát minden gondolat-ág.
A fejem üres, mégis nehéz,
mint vízen ringó álmos tengerész.

Ez nem pihenés, nem édes nyugalom,
inkább kifáradt, tompa állapotom.
A cél elpárolgott, mint hajnali pára,
nem mutat irányt se jövőre, se mára.

A bizonytalanság beszél helyettem,
lebegő hangon, mi őszinte bennem.
Nem tudom még, mit akarok mondani,
csak azt, hogy muszáj megszólalni.

A bambulás így válik alkotóvá,
nem célból, nem tervből fakadóvá.
Az üresség enged, tág teret ad,
hol megpihenhetsz, ha nagyon kivagy.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Önvallomás…!

Úgy érzem, a falhoz kellett volna basznom Téged rég,akkor nem lennél – mint most is – a gödör mélyén még! Méhes József(Zümi bá’)

Két szépség

A „napnyugta” nyolc perc sebtiben,a nappal eltűnik, s minden megpihen.A sötét letöröl jót és rosszat,kaput nyit a végtelen nyugalomnak. A „hajnal” lassan érkezik meg,az éjtől mindent türelmesen elvesz.Új élet kezdődik

A bánkódás

A bánat mindig késve érkezik,mikor már semmi vissza nem segít.Kopog a szívben, csendesen,de kulcs nincs többé seholsem. Bánkódni annyi: mint árnyékot ölelni,egy eltűnt percet visszakövetelni.De az idő nem hajlik szóra,nem

Tokaj

Tokajnál a táj ősi időkről mesél, hol kő és víz egymásnak feszülve él. A Kopaszhegy áll, mint örök akarat, nem kér az időből, rendíthetetlen marad. A Tisza messziről érkezik vadon,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!