A vihar dobszava

A szél először csak. zúg,
mintha titkot hozna messziről.
Fák lombjai susognak,
feszül a levegő, valami közeleg.

Felhők gyülekeznek,
mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt.
Az égbolt mélyről morajlik,
és egyetlen, vakító villanás felírja az égre az első jelet!

Dörren a menny,
mint hatalmas dob, amit láthatatlan kéz ver.
A föld remeg és a szív üteme összekeveredik
az ég haragjának dallamával, amit ember nem mer.

Eső zuhan,
milliárd csepp kopog háztetőn, földön, arcon.
A víz patakokban fut az utakon,
és a villám fénykardként lecsap
az éj sötét húsában megbúvó magokon!

Majd ahogy jött úgy távozik,
a felhők megbontják seregüket.
A dob elhallgat,
és a világ lassan, óvatosan visszaengedi a fényeket.

Csak az eső illata marad és a tudat,
amit a természet magáról megmutat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Két szépség

A „napnyugta” nyolc perc sebtiben,a nappal eltűnik, s minden megpihen.A sötét letöröl jót és rosszat,kaput nyit a végtelen nyugalomnak. A „hajnal” lassan érkezik meg,az éjtől mindent türelmesen elvesz.Új élet kezdődik

A bánkódás

A bánat mindig késve érkezik,mikor már semmi vissza nem segít.Kopog a szívben, csendesen,de kulcs nincs többé seholsem. Bánkódni annyi: mint árnyékot ölelni,egy eltűnt percet visszakövetelni.De az idő nem hajlik szóra,nem

Tokaj

Tokajnál a táj ősi időkről mesél, hol kő és víz egymásnak feszülve él. A Kopaszhegy áll, mint örök akarat, nem kér az időből, rendíthetetlen marad. A Tisza messziről érkezik vadon,

Szivárvány

A felhők könnye még remegve hull,de már a Nap mosolya ráborul.E kettő közt, a törékeny határon,a pillanat áll meg a fényből szőtt varázson. Megállít egy percre a rohanásban,felnézésre kér a

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!