A vihar dobszava

A szél először csak. zúg,
mintha titkot hozna messziről.
Fák lombjai susognak,
feszül a levegő, valami közeleg.

Felhők gyülekeznek,
mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt.
Az égbolt mélyről morajlik,
és egyetlen, vakító villanás felírja az égre az első jelet!

Dörren a menny,
mint hatalmas dob, amit láthatatlan kéz ver.
A föld remeg és a szív üteme összekeveredik
az ég haragjának dallamával, amit ember nem mer.

Eső zuhan,
milliárd csepp kopog háztetőn, földön, arcon.
A víz patakokban fut az utakon,
és a villám fénykardként lecsap
az éj sötét húsában megbúvó magokon!

Majd ahogy jött úgy távozik,
a felhők megbontják seregüket.
A dob elhallgat,
és a világ lassan, óvatosan visszaengedi a fényeket.

Csak az eső illata marad és a tudat,
amit a természet magáról megmutat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Álom és valóság

Álmomban az enyém vagy – mert látlak, életemben az álmom vagy – mert várlak. E kettő együtt maga a lét, s az ember őrzi örök kettősségét. Ha kezed nem ér

Ne csak álmodj

Az álom-ábránd addig jó barát, míg ébreszt benned tett-csodát, de fogva tart, ha nem merész, s marad a sóhaj – semmibe vész. Csak képzelet nem ad igazgyöngyöt, csak édes árnyat,

Belső Napunk

A külső égbolt zúghat bármikor, vihar keringhet, porrá hullhat a rend, de bennem fényben oldódik a gond, s az örök Nap győz minden csend felett. Így hordjuk mind a titkot,

Játszom

A játék nem csupán gyermek akarása, hanem a lélek örökös újra tanítása. Kíváncsiság, szárnyaló képzelet, hol minden kudarc is új eredményhez vezet. Nem azért fogy el az emberi erő, mert

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!