A vihar dobszava

A szél először csak. zúg,
mintha titkot hozna messziről.
Fák lombjai susognak,
feszül a levegő, valami közeleg.

Felhők gyülekeznek,
mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt.
Az égbolt mélyről morajlik,
és egyetlen, vakító villanás felírja az égre az első jelet!

Dörren a menny,
mint hatalmas dob, amit láthatatlan kéz ver.
A föld remeg és a szív üteme összekeveredik
az ég haragjának dallamával, amit ember nem mer.

Eső zuhan,
milliárd csepp kopog háztetőn, földön, arcon.
A víz patakokban fut az utakon,
és a villám fénykardként lecsap
az éj sötét húsában megbúvó magokon!

Majd ahogy jött úgy távozik,
a felhők megbontják seregüket.
A dob elhallgat,
és a világ lassan, óvatosan visszaengedi a fényeket.

Csak az eső illata marad és a tudat,
amit a természet magáról megmutat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Megújulás az esőben

Indulok el, csak úgy, céltalan,szemerkél az eső, halkan, szótalan.Nem siettet semmi, nem húz az idő,csak lépek tovább, ahogy jóleső. Csendesen esik, nem nagy eső ez,inkább csak annyi, hogy észreveszem.Kilépek alá,

Gyepszél

Tokaj felé az ember indul lelkesen,hol hegy, víz, bor beszél veled csendesen.Ott vár egy hely, hol megpihen a szó,a Gyepszél panzió: a nyugalmat adó. Itt a vendég nem sorszám, nem

Erdős pince

Tokaj dombjai közt a csend puha láng,szőlő a bor és a vágy mindig együtt áll.Szerelmi soron az Erdős pince hív, mint ölelés,minden lépésed ott dobbanó, lágy felébredés. A levegő izzik,

A Vackor

Vadkörte kerül ki a zord határra,hol szél tanít megmaradni állva.Nem ígér bőséget, sem könnyű sorsot,csak annyit: élni kell itt és majd ott. Vackor így nő fel a zord határ felett,hol

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!