A szél először csak. zúg,
mintha titkot hozna messziről.
Fák lombjai susognak,
feszül a levegő, valami közeleg.
Felhők gyülekeznek,
mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt.
Az égbolt mélyről morajlik,
és egyetlen, vakító villanás felírja az égre az első jelet!
Dörren a menny,
mint hatalmas dob, amit láthatatlan kéz ver.
A föld remeg és a szív üteme összekeveredik
az ég haragjának dallamával, amit ember nem mer.
Eső zuhan,
milliárd csepp kopog háztetőn, földön, arcon.
A víz patakokban fut az utakon,
és a villám fénykardként lecsap
az éj sötét húsában megbúvó magokon!
Majd ahogy jött úgy távozik,
a felhők megbontják seregüket.
A dob elhallgat,
és a világ lassan, óvatosan visszaengedi a fényeket.
Csak az eső illata marad és a tudat,
amit a természet magáról megmutat.
Méhes József
(Zümi bá’)