A vihar dobszava

A szél először csak. zúg,
mintha titkot hozna messziről.
Fák lombjai susognak,
feszül a levegő, valami közeleg.

Felhők gyülekeznek,
mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt.
Az égbolt mélyről morajlik,
és egyetlen, vakító villanás felírja az égre az első jelet!

Dörren a menny,
mint hatalmas dob, amit láthatatlan kéz ver.
A föld remeg és a szív üteme összekeveredik
az ég haragjának dallamával, amit ember nem mer.

Eső zuhan,
milliárd csepp kopog háztetőn, földön, arcon.
A víz patakokban fut az utakon,
és a villám fénykardként lecsap
az éj sötét húsában megbúvó magokon!

Majd ahogy jött úgy távozik,
a felhők megbontják seregüket.
A dob elhallgat,
és a világ lassan, óvatosan visszaengedi a fényeket.

Csak az eső illata marad és a tudat,
amit a természet magáról megmutat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Az éjszaka

A nappal színekkel építi rendjét, az éj lebontja, s kitárja csendjét. Hol titkok zengenek hangtalanul, s az élet az öröklét nyomán alakul. Az éberség itt a legfőbb erény, kardja a

Két harcos

Mit számít túlerő, ha ellene bátor szív dobog, ha lelkek acélján nem ejt rést a sok-sok ok. Két harcos áll a szélben, dacuk végtelen, el nem futnak ők, szembenéznek névtelen.

A harc maga

Az ég alatt vad árny borult a tájra, a szél süvöltött, s tenger habja lángra. S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek, két nagy Erő feszült az öröklétnek.

Mezsgye

Határvonal, mely elválaszt, de köt is, a múltból hoz és jövő felé röpít, nem csak sáv, mely földeket választva hagy, hanem rajta át az ember is szárnyra kap. Állunk a

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!