A nosztalgia

A nosztalgia selymes, langyos öncsalás,
emlékekből font érzelmi maszturbálás.
Tegnap még szidtuk a létet dührohamokban,
ma „boldog idők” laknak ugyanazon romokban.

Közös nosztalgia: társas önkielégítés,
kollektív sóhajokkal végzett múltsimítás, merítés.
A szégyenből tanulság lesz, a hiányból meghittség,
s az ember lassan megszereti saját veszteségét.

Az emlék nem igazság, csupán ügyes szabó,
mert minden múltbeli rongyból ünneplő varrható.
A foszló percek kapnak bársonykeretet,
s a tegnapból így lesz díszes kegyelet.

A fiatalság sem volt oly fényes, oly szabad,
csak nem recsegett még térdünk minden mozdulat alatt.
A világ ugyanúgy űzött, csak gyorsabban futottunk,
derékfájás nélkül hittük: halhatatlanok vagyunk.

Van valami gyönyörű ebben az öncsalásban,
ahogy üldögélünk egy megsárgult délutánban.
Mint mikor az ember saját vállát veregeti,
és közben vágyait, hiányait puha köddel befedi.

De minden ilyen emlék csak önáltatás marad,
egy szépre csiszolt darab abból, ami megszakadt.
És talán ettől bírható ez az egész világ:
hogy megszépítjük benne azt is, ami fájt.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Magassági repülés

Fehér torony nő az égbe, szétárad, dagad, nőve, felfelé. Vörösnégyszögnél szárny rezzen, indulok, szemem a csúcsot kutatja, fényben tisztulok. Felhőalap sötétje hívogat, ott pezseg az élet, ott a vad áramlat.

A sturcspirál

Az égen szállva hirtelen fordul a gép, a sturcspirál pokla hív, vesztő körökbe lép. A belső szárny már nem emel, csak újra átesik, a föld felé rohansz, ha a mozdulat

Élj úgy, mint a Télapó

Az Északi-sark csendje hív, hol hófödte tundra mesét ír. A Télapó ott él magányban, évente csak egyszer jár a világban. A Télapó nem fél a magánytól, nem némul el a

A pénz illatai

A pénz szagtalan csak annak, ki bírja, kinek énjét nem égeti hiánya. De aki nélkülözik, az érzi minden éjben, hogy a pénz szaga – maga az élet vére. A pénz

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!