A megismerés peremén

Nem látok többet annál, mi elém kerül,
mégis érzem: a világ messzebbre terül.
Van valami, mi némán hívogat,
s túléli bennem a kimondott szavakat.

A tudat partján áll a gondolat,
s a túlpartra már nem vezet hidakat.
Csak sejti azt, mit el nem ér soha,
mint csillagot, melynek távol az otthona.

A létezés nem kérdi, értjük-e nevét,
csak ránk borítja végtelen lepelét.
Mi nézzük őt, mint gyermek a csodát,
mely nem magyaráz, csak kitárja önmagát.

Nem hiány az, mit nem tud felfogni ész,
mert az csak más dimenzióba nyíló rés.
Mint tengerek fölött lebegő ködök,
melyek mögött a part mindig örök.

Nem birtokolhatom a végtelent,
mégis átjár néha odabent.
Mint szél, amely az arcomhoz simul,
és mire felfognám, már elvonul.

Talán a létezés nem megfejtést kíván,
hanem hogy végigmenjünk az útján.
S ne féljünk attól, mit nem értünk még,
mert nem csak abból áll a mindenség.

S ha egyszer elcsitul minden zaj,
és mielőtt lehull rólunk minden földi baj,
Talán megértjük, mit talált a szív:
a transzcendens nem bizonyít – csak hív.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Seprűk

Az új seprű suhanva csillog, mint a fény, a por fél tőle, reszket mindenhol szegény. De bölcs a régi, nem rohan, csak nevet, tudja, a sarokok rejtik a szemét-tereket. A

Gondold meg

A tett vagy mulasztás az élet tengerén, árnyat vagy fényt szór a világ peremén. Amit teszünk, vagy csendben hallgatunk, mindig visszhangzik és örökké hordozzuk. A szándék is út, mely lélekből

Az örökkévaló

Az ember régóta kérdi, mi a mindenség titka, miért születik a világ, s mivé lesz holnapra? Tudás hiányában lelkéből szövi saját istenei arcát, az égbe rajzolta összes félelme vigaszát. Az

Csakis így

Alkoss. Ha nem jó, változtass. A jót mástól is fogadd el. Ha bármi tarthatatlan, engedd el. Méhes József (Zümi bá’)

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!