A káposztalepke

Fehér szárny lebben a kerti csendben,
káposztalepke száll könnyed lendületben.
Zöld levelek közt harmatra talál,
hol szél és illat csendesen összezár.

Napfény kíséri lassú útján,
szárnya fehérlik a zöld levelek súlyán.
Nem kér sokat, csak csendet és fényt,
hogy betöltse nyári küldetését.

A nyár itt él a mozdulatában,
zöld levelek halk illatában.
A lepke tudja, mi elég,
egy levél, egy fény, egy kis ég.

Nap és árnyék váltják egymást,
s a lepke mindig követi a változást.
Nincs benne kérdés, nincs sietség,
csak a létezésbe vont egyszerűség.

Rövid az útja, mégis teljes,
minden perce kerek és csendes.
Nem akar többet, nem akar mást,
csak azt, amit a kert neki ád.

Káposztaszagú föld meleg ölelése,
nyárnak és kertnek közös beszéde.
Fehér szárny billeg, majd megáll,
mintha tudná, hol a mindenség-határ.

Most a nyár még mindent betakar.
de az ősz ígérete itt van hamar,
A káposztalepke nem tud róla?!,
csak él a fényben, gondtalan módra.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Magamnak lenni

Szeretnék önmagam lenni, de pechem, hogy minden reggel más fickó kel fel. Tegnap még filozófus, ma krumplis lángosos, holnapra ki tudja? Talán légtornászos. Magam után futok, mint csirke az udvarban,

A jó arcnak kell a hely

Nem szégyen, ha a haj lehull, a fej határozott, változatlanul. A fénylő koponya csupán jel, a bölcsességnek kell a hely. Aki mindig vállalja sorsát, az nem rejtegeti homlokát. Mosolyog, büszkén

A Tűztorony éneke

Régtől fogva áll a torony, idők viharán át, mint hatalom. Kő-bástyában múlt szava leng, ősök hűsége a falakban zeng. Harang szólt, ha láng közelt, őrködve intett, tűz van – emberek.

Boszi borozó

Sopron város oldalában, pince bújik mély homályban, Boszi borozó, jó tanyája, boros kedvnek szép hazája. Vörösborok vére csordul, pohár alján fénybe fordul, ki baráttal ül az asztalnál, annak szava messze

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!