Fehér szárny lebben a kerti csendben,
káposztalepke száll könnyed lendületben.
Zöld levelek közt harmatra talál,
hol szél és illat csendesen összezár.
Napfény kíséri lassú útján,
szárnya fehérlik a zöld levelek súlyán.
Nem kér sokat, csak csendet és fényt,
hogy betöltse nyári küldetését.
A nyár itt él a mozdulatában,
zöld levelek halk illatában.
A lepke tudja, mi elég,
egy levél, egy fény, egy kis ég.
Nap és árnyék váltják egymást,
s a lepke mindig követi a változást.
Nincs benne kérdés, nincs sietség,
csak a létezésbe vont egyszerűség.
Rövid az útja, mégis teljes,
minden perce kerek és csendes.
Nem akar többet, nem akar mást,
csak azt, amit a kert neki ád.
Káposztaszagú föld meleg ölelése,
nyárnak és kertnek közös beszéde.
Fehér szárny billeg, majd megáll,
mintha tudná, hol a mindenség-határ.
Most a nyár még mindent betakar.
de az ősz ígérete itt van hamar,
A káposztalepke nem tud róla?!,
csak él a fényben, gondtalan módra.
Méhes József
(Zümi bá’)