Amikor még új volt minden érintés,
testünkben lángot gyújtott a bizsergés.
Egy izzó tekintet volt a vallomás,
s egy csókban égett minden akarás.
A tested már nem volt titkos idegen,
hanem történet, megélt szerelem.
Minden apró vonalad ismerős,
s minden hibáddal vagy igazán különös.
De eljön mikor az egyik már többre vágyna,
míg a másik inkább nyugalmat találna.
Más ritmusban ébred a kétféle vágy,
s a csend lassan hosszabb árnyékot vet ránk.
Elmaradnak lassan az esti közeledések,
ritkulnak a csókok, a hosszú ölelések.
Kevesebb érintés, több magányos este,
s az ember már nem egymást keresi benne.
Aztán eljöhet egy pillanat,
amikor újra gondoljuk a közös álmokat.
S ami egykor test és lélek volt egyszerre,
emlékké válhat egy kétvégű történetben.
Így járja útját a szerelem és a vágy,
első érintéstől a búcsúig, mint a parázs.
Hol fellobban, hol csendesen leég,
s a kapcsolat ismét újra él, vagy végleg véget ér.
Méhes József
(Zümi bá’)