Az alföld porán Áchim szava messze szállt,
s a nép szívében tiszta, új reményt talált.
Nem úrnak hajlott, nem csókolt nekik kezet,
a föld szegényeiért emelt igaz ügyeket.
A puszta népe benne végre társra lelt,
ki nemcsak szólt, de értük éjjel-nappal tett.
Az elismerés és választójog lángját vitte falvakon,
s a csizmás csendőr is reszketett a szavakon.
Mert Áchim értett minden kérges tenyérhez,
a búzaízű, kiömlő paraszti vérhez.
Nem könyvből tudta, mit jelent az ínség átka,
a nép nyomora volt tettének minden dobbanása.
De gyűlt körötte az úri harag és megvetés,
a felsőbbrendű rendnek minden szava fenyegetés.
Aki akkor a szegényt emberként nevezte már,
arra hamar ráomlott a gyűlölet határ.
És gyűlt körötte sértett indulat, harag,
mint nyári égen gomolygó, fekete anyag.
A gyűlölet parazsa végül fegyvert ragadt,
s egy végzetes nap mindörökre széthasadt.
Egy békéscsabai ház fölött leszállt az éj,
Bajcsy által megbicsaklott ott a fény.
A sértett gőg és indulat fegyvert rántott ott,
s egy dörrenés egy életet kettévágott.
Áchim lehullt, mint villám sújtotta faág,
s vele roskadt a reménykedő szegényvilág.
A falvak népe patakzó könnyel gyászolta,
ki értük harcolt, sorsukat felvállalva.
Bajcsy neve akkor még indulatot kavart,
mert akarata nacionalista, vad eszmét takart.
A nemzeti igéket indulattal hordta ő,
s a kor viharában lett kemény ítélkező.
De a német árny már ráborult a fél világra,
s a gyáva csönd lett sokak egyetlen imája.
Bajcsy nyílt szavakkal szembeszállt végül,
s a biztos halál árnya föléje települt.
Sopronkőhida rideg kövén ért véget útja,
a történelem véres lapra írta sorsát újra.
A nyilas éjben elbukott, mint annyi más,
mert benne élt még egy szabadabb látomás.
Ezért lett később sokak szemében jel,
ki megszállóval szemben bátran ünnepel.
A háború után politikai emlékké nemesedett,
s a múlt sötét homályán már új dicsfény derengett.
Utcák, terek őrzik ma is Bajcsy nevét,
mintha csak egyetlen arcát ismernék.
Pedig a múltja töredezett, nehéz,
mint régi templomon az omló kövezés.
Áchim volt a hangja annak, aki néma maradt,
ki robotolt, míg más aratta hasznukat.
Aki kimondta: ember minden paraszt is,
nem csak az úr, ki aranyban ül nyakig.
A két sors között a történelem ingatag,
nem oszt könnyen tiszta fényt vagy árnyakat.
Ki vétkes volt egyszer, máskor hős lett,
s az ember esze ettől még jobban megremeg.
S míg utcák őrzik Bajcsy emlékezetét,
a szántókon Áchim lelke vissza-visszatér.
Ott jár a szélben, búzaföldek barázdáján,
mint örök igazság a végtelen magyar éjszakán.
A történelmet az Isten sem tudja megváltoztatni,
kivéve a politikusokat.
Méhes József
(Zümi bá’)