Dicsfény vs Ellenfény

Az alföld porán Áchim szava messze szállt,
s a nép szívében tiszta, új reményt talált.
Nem úrnak hajlott, nem csókolt nekik kezet,
a föld szegényeiért emelt igaz ügyeket.

A puszta népe benne végre társra lelt,
ki nemcsak szólt, de értük éjjel-nappal tett.
Az elismerés és választójog lángját vitte falvakon,
s a csizmás csendőr is reszketett a szavakon.

Mert Áchim értett minden kérges tenyérhez,
a búzaízű, kiömlő paraszti vérhez.
Nem könyvből tudta, mit jelent az ínség átka,
a nép nyomora volt tettének minden dobbanása.

De gyűlt körötte az úri harag és megvetés,
a felsőbbrendű rendnek minden szava fenyegetés.
Aki akkor a szegényt emberként nevezte már,
arra hamar ráomlott a gyűlölet határ.

És gyűlt körötte sértett indulat, harag,
mint nyári égen gomolygó, fekete anyag.
A gyűlölet parazsa végül fegyvert ragadt,
s egy végzetes nap mindörökre széthasadt.

Egy békéscsabai ház fölött leszállt az éj,
Bajcsy által megbicsaklott ott a fény.
A sértett gőg és indulat fegyvert rántott ott,
s egy dörrenés egy életet kettévágott.

Áchim lehullt, mint villám sújtotta faág,
s vele roskadt a reménykedő szegényvilág.
A falvak népe patakzó könnyel gyászolta,
ki értük harcolt, sorsukat felvállalva.

Bajcsy neve akkor még indulatot kavart,
mert akarata nacionalista, vad eszmét takart.
A nemzeti igéket indulattal hordta ő,
s a kor viharában lett kemény ítélkező.

De a német árny már ráborult a fél világra,
s a gyáva csönd lett sokak egyetlen imája.
Bajcsy nyílt szavakkal szembeszállt végül,
s a biztos halál árnya föléje települt.

Sopronkőhida rideg kövén ért véget útja,
a történelem véres lapra írta sorsát újra.
A nyilas éjben elbukott, mint annyi más,
mert benne élt még egy szabadabb látomás.

Ezért lett később sokak szemében jel,
ki megszállóval szemben bátran ünnepel.
A háború után politikai emlékké nemesedett,
s a múlt sötét homályán már új dicsfény derengett.

Utcák, terek őrzik ma is Bajcsy nevét,
mintha csak egyetlen arcát ismernék.
Pedig a múltja töredezett, nehéz,
mint régi templomon az omló kövezés.

Áchim volt a hangja annak, aki néma maradt,
ki robotolt, míg más aratta hasznukat.
Aki kimondta: ember minden paraszt is,
nem csak az úr, ki aranyban ül nyakig.

A két sors között a történelem ingatag,
nem oszt könnyen tiszta fényt vagy árnyakat.
Ki vétkes volt egyszer, máskor hős lett,
s az ember esze ettől még jobban megremeg.

S míg utcák őrzik Bajcsy emlékezetét,
a szántókon Áchim lelke vissza-visszatér.
Ott jár a szélben, búzaföldek barázdáján,
mint örök igazság a végtelen magyar éjszakán.

A történelmet az Isten sem tudja megváltoztatni,
kivéve a politikusokat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Seprűk

Az új seprű suhanva csillog, mint a fény, a por fél tőle, reszket mindenhol szegény. De bölcs a régi, nem rohan, csak nevet, tudja, a sarokok rejtik a szemét-tereket. A

Gondold meg

A tett vagy mulasztás az élet tengerén, árnyat vagy fényt szór a világ peremén. Amit teszünk, vagy csendben hallgatunk, mindig visszhangzik és örökké hordozzuk. A szándék is út, mely lélekből

Az örökkévaló

Az ember régóta kérdi, mi a mindenség titka, miért születik a világ, s mivé lesz holnapra? Tudás hiányában lelkéből szövi saját istenei arcát, az égbe rajzolta összes félelme vigaszát. Az

Csakis így

Alkoss. Ha nem jó, változtass. A jót mástól is fogadd el. Ha bármi tarthatatlan, engedd el. Méhes József (Zümi bá’)

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!