Dicsfény vs Ellenfény

Az alföld porán Áchim szava messze szállt,
s a nép szívében tiszta, új reményt talált.
Nem úrnak hajlott, nem csókolt nekik kezet,
a föld szegényeiért emelt igaz ügyeket.

A puszta népe benne végre társra lelt,
ki nemcsak szólt, de értük éjjel-nappal tett.
Az elismerés és választójog lángját vitte falvakon,
s a csizmás csendőr is reszketett a szavakon.

Mert Áchim értett minden kérges tenyérhez,
a búzaízű, kiömlő paraszti vérhez.
Nem könyvből tudta, mit jelent az ínség átka,
a nép nyomora volt tettének minden dobbanása.

De gyűlt körötte az úri harag és megvetés,
a felsőbbrendű rendnek minden szava fenyegetés.
Aki akkor a szegényt emberként nevezte már,
arra hamar ráomlott a gyűlölet határ.

És gyűlt körötte sértett indulat, harag,
mint nyári égen gomolygó, fekete anyag.
A gyűlölet parazsa végül fegyvert ragadt,
s egy végzetes nap mindörökre széthasadt.

Egy békéscsabai ház fölött leszállt az éj,
Bajcsy által megbicsaklott ott a fény.
A sértett gőg és indulat fegyvert rántott ott,
s egy dörrenés egy életet kettévágott.

Áchim lehullt, mint villám sújtotta faág,
s vele roskadt a reménykedő szegényvilág.
A falvak népe patakzó könnyel gyászolta,
ki értük harcolt, sorsukat felvállalva.

Bajcsy neve akkor még indulatot kavart,
mert akarata nacionalista, vad eszmét takart.
A nemzeti igéket indulattal hordta ő,
s a kor viharában lett kemény ítélkező.

De a német árny már ráborult a fél világra,
s a gyáva csönd lett sokak egyetlen imája.
Bajcsy nyílt szavakkal szembeszállt végül,
s a biztos halál árnya föléje települt.

Sopronkőhida rideg kövén ért véget útja,
a történelem véres lapra írta sorsát újra.
A nyilas éjben elbukott, mint annyi más,
mert benne élt még egy szabadabb látomás.

Ezért lett később sokak szemében jel,
ki megszállóval szemben bátran ünnepel.
A háború után politikai emlékké nemesedett,
s a múlt sötét homályán már új dicsfény derengett.

Utcák, terek őrzik ma is Bajcsy nevét,
mintha csak egyetlen arcát ismernék.
Pedig a múltja töredezett, nehéz,
mint régi templomon az omló kövezés.

Áchim volt a hangja annak, aki néma maradt,
ki robotolt, míg más aratta hasznukat.
Aki kimondta: ember minden paraszt is,
nem csak az úr, ki aranyban ül nyakig.

A két sors között a történelem ingatag,
nem oszt könnyen tiszta fényt vagy árnyakat.
Ki vétkes volt egyszer, máskor hős lett,
s az ember esze ettől még jobban megremeg.

S míg utcák őrzik Bajcsy emlékezetét,
a szántókon Áchim lelke vissza-visszatér.
Ott jár a szélben, búzaföldek barázdáján,
mint örök igazság a végtelen magyar éjszakán.

A történelmet az Isten sem tudja megváltoztatni,
kivéve a politikusokat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Légy észnél

Ne vágyj biztonságra ellenség felett, mert lővonalban osztozik veled. Az előny álarc, mélyén ott a seb, mely vissza sújt, ha másnak fáj a tett. Ki fölényben hisz, saját csapdáját ássa,

Bocsánatkérés

Ha bárhogy is volt, de kárt okozol, Szelíd szóval még jobban fokozol. Bocsánatot kérni könnyű, semmi hangon, Minden marad, nem változik, monoton. Vegyél egy tányért, vágd a földre, Darabok szóródnak

Ne ugorj minden szóra

Sok hang van, de nem mind számít,van, ami bánt, s van, ami tanít.Csak azt hallgasd, mi jót ad neked,ne szórd szét kincsként az erődet. Az idő is kincs, ne aprítsd

Holnapország és a Ma

(Ami persze nincs is…!) OKTATÁS Holnap a jövő – ígérik szépen, ma a tanár él akármilyen béren. Tankönyv helyett szlogen a fal, krétát koldul, s kifogy a dal. Ami persze

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!