Bajsza alatt kacsint a vén,
tréfás szava mindig serény.
Mondja nevetve, „Hej, bizony ám,
nem csak a fiatalt hajtja a vágy!”
A só ott csillog, csábít, hív,
szívben a láng még mindig vív.
Mert ki ízt érez, sose feled,
a játék kedve örök lehet.
És ha kacaj kíséri útját,
ő sem bánja a másnak furcsát.
Mert igaz a mondás, tudja a jót,
öreg ember is megnyalja a sót.
Méhes József
(Zümi bá’)
Ajkaid tüzében élek, ott lüktetek, szád ölelésében megtisztul mindenem. Vágyam benned utat talál, sóhajom sas-szárnyként az égbe száll. Ha ajkaid közé engedem magam, mint oltár lángja, úgy lobban szavam. Szádban
A vágy nem szégyen, nem titkolt varázs, a test nem rabszolga, hanem parázs. Nem elrejtendő suttogó zene, hanem az élvezet táncoló tere. A nő, ha érzi, hogy mi rejlik benne,
Te nézel rám, s a fogad fehér penge, mégis lehunyom szemem csendben. Mert hinni akarom, hogy nem lesz pokol, a mosolyodba rejtett ragadozó csókod. Gondolatunk villan, milyen bolond dolog, mindkettőnk
A virág tárja titkos testét, vágy szólítja szelíd neszét, porzó hajlik, szórja fényét, s a bibe hívja rejtek mélyét. A bibe csókra szomjasan, fogadja porát lassúan, s a porzó útja