VILLÁMOK KÖZÖTT

Siheder voltam, hajtott valami láz,
repülni vágytam mindig, nem volt határ.
A föld csak visszahúzott, az ég intett felém,
szédítő magasság lett otthonom, remény.

Ha vihar jött hirtelen, s nem szállhattunk már,
volt ki fedezékbe bújt, óvatos mindahány.
Én kimentem egyedül a reptér közepére,
mintha hívna engem a felhők sötét mélye.

Karomat kitártam, mint szárnyait a sas,
szívemben dobogott valami néma dac.
A szél nekem feszült, teljes erővel csapott,
de bennem félelem sosem lakozott.

Villám hasította szét a sötét eget,
fénye egy pillanatra mindent megdermesztett.
Néha a földbe csapott, ijesztően közel,
de nem futottam el, nem hátráltam sosem.

Talán vakmerőség volt, talán ostoba tett,
de akkor nem érdekelt semmilyen keret.
Valami különös vonzás tartott ott akkor,
mintha a vihar szólna: „gyere, itt van dolgod.”

A természet nem kérdez, nem óv és nem véd,
csak teszi a dolgát, és mutatja erejét.
S én ott álltam benne, kicsi pont csupán,
mégis végtelennek tűnik minden perc ma már.

Emlékszem a szélre, az eső ízére,
a villám vad fényére, az ég dühös szívére.
És arra az érzésre, amit nem feledek,
amikor a világ egyszerre lett bennem jelen.

Az a fiú bennem ma is ott lakik még,
csendben figyel néha, ha elcsitul az ég.
Ő emlékeztet arra, hogy élni kell tudni,
nem csak félni, vagy mindig visszahúzni.

És bár ma már máshol keresem a csodát,
nem feledem azt a régi, vad varázst.
A fiút, ki karját az ég felé tárta,
s a villámok között talált önmagára.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

IPI-APACS, AKI BÚJT, BÚJT…

Gyermekkorunk udvarán futottunk,minden délután együtt voltunk.Nem kellett más, csak néhány jó barát,s máris kezdődhetett a vidám hajszánk. A játék megtanított jól figyelni,a jelekből a helyzetet megfejteni.Egy mozdulat is sok mindent

CSALÁDI MINTÁK

Már első sírásunk fölött ott áll a család,arcokból, tettekből épül körénk a világ.Nem tudjuk még, mi marad bennünk, mi múlik el,csak tanuljuk: ki ölel, és ki az, aki bántva terel.

ÚJRA MELEGÍTVE

Van, akit az élet mellénk rendelt egykor,s van, kitől elválasztott az idő, jókor,Attól még nem volt hiábavaló a múlt,hogy egy darabig együtt vitt az út. Az emlék nem lánc, ha

SEBNYALOGATÁS

Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!