Hétköznapi kategória versei

SEBNYALOGATÁS

Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni

VILLÁMOK KÖZÖTT

Siheder voltam, hajtott valami láz,repülni vágytam mindig, nem volt határ.A föld csak visszahúzott, az ég intett felém,szédítő magasság lett otthonom, remény. Ha vihar jött hirtelen, s nem szállhattunk már,volt ki

ÚJRA MELEGÍTVE

Van, akit az élet mellénk rendelt egykor,s van, kitől elválasztott az idő, jókor,Attól még nem volt hiábavaló a múlt,hogy egy darabig együtt vitt az út. Az emlék nem lánc, ha

CSALÁDI MINTÁK

Már első sírásunk fölött ott áll a család,arcokból, tettekből épül körénk a világ.Nem tudjuk még, mi marad bennünk, mi múlik el,csak tanuljuk: ki ölel, és ki az, aki bántva terel.

IPI-APACS, AKI BÚJT, BÚJT…

Gyermekkorunk udvarán futottunk,minden délután együtt voltunk.Nem kellett más, csak néhány jó barát,s máris kezdődhetett a vidám hajszánk. A játék megtanított jól figyelni,a jelekből a helyzetet megfejteni.Egy mozdulat is sok mindent

VÉGSŐ LEHETŐSÉGEK

Ha szürkül a fény, s közel hajol az este,ki mondja meg, mi fér még az életbe?A test felett a döntés súlya vár,s az ember mondhassa meg, mit magának szán. Nem

A HISZÉKENYSÉG VÁMSZEDŐJE

Nem karddal jön, csak szépen rád mosolyog,és közben már a gyenge pontodon kopog.Mézes szavakkal közelebb hajol,s nem veszed észre, mikor álnokul átkarol. A jóhiszemű ember jót feltételez,nem gondolja, hogy mögötte

VÉNASSZONYOK NYARÁNAK FÉNYE

Talán ezért szeretem ezt az időt,mikor a nyár már majdnem elköltözött,de még visszanéz egyszer az ősz előtt,és különös fényt hagy a föld fölött. Nem tudom, miért olyan különös,hogy minden egyszerre

Lírai kategória versei

Az árok

Megállok melletted, árok, csendben szólítalak,mint régi ismerőst, akit kikerül sok alak.Most nem hallgatsz, beszélsz velem, sokat láttál már,kerekek zaját, földszagot, esőt, nyarat, vért és határt. Amikor az eső hirtelen zúdul

Szivárvány

A felhők könnye még remegve hull,de már a Nap mosolya ráborul.E kettő közt, a törékeny határon,a pillanat áll meg a fényből szőtt varázson. Megállít egy percre a rohanásban,felnézésre kér a

Tokaj

Tokajnál a táj ősi időkről mesél, hol kő és víz egymásnak feszülve él. A Kopaszhegy áll, mint örök akarat, nem kér az időből, rendíthetetlen marad. A Tisza messziről érkezik vadon,

A bánkódás

A bánat mindig késve érkezik,mikor már semmi vissza nem segít.Kopog a szívben, csendesen,de kulcs nincs többé seholsem. Bánkódni annyi: mint árnyékot ölelni,egy eltűnt percet visszakövetelni.De az idő nem hajlik szóra,nem

Két szépség

A „napnyugta” nyolc perc sebtiben,a nappal eltűnik, s minden megpihen.A sötét letöröl jót és rosszat,kaput nyit a végtelen nyugalomnak. A „hajnal” lassan érkezik meg,az éjtől mindent türelmesen elvesz.Új élet kezdődik

Önvallomás…!

Úgy érzem, a falhoz kellett volna basznom Téged rég,akkor nem lennél – mint most is – a gödör mélyén még! Méhes József(Zümi bá’)

Itt van az ősz

A járdán levelek barnán hevernek,egykori zöld álmok most elcsendesednek.Nem lázadnak többé a szél sodra ellen,sorsuk nyugalma átterjed a végtelenre. A fák engedik hullani a lombot,nem számolgatják a tegnapot.Ami készen van,

Tévedés!?

Felvettem kabátom, mintha pajzsot vonnék, s kiléptem abból, mit szívemben még tartanék. Te hagytad, hogy menjek – oly könnyűn engedtél, mintha nem is számított volna, hogy ott voltam én. Méhes

Intim kategória versei

Van ilyen

Árnyékod átölel, bár nem érintesz, tested a levegőn át is rám hatott. Tekinteted perzsel, mint délben a Nap, s a világ csendben vár, hogy megadjam magam. Egy pillantás és többé

A só

Bajsza alatt kacsint a vén, tréfás szava mindig serény. Mondja nevetve, „Hej, bizony ám, nem csak a fiatalt hajtja a vágy!” A só ott csillog, csábít, hív, szívben a láng

Izzás a szürkületben

Lombok közt szűrődik a fény, játszik a fűszál, csillan a rét. A park ölel, csendje takar, titkot őriz minden, ha akar. Két kéz találkozik nesztelen, ujj hegye súrol – remeg

Valaki alatt, valaki fölött

Van úgy, hogy magad alatt vagy, mélyben, hol fojt a csend, s tested csak árnyékot hordoz, s minden perc lassan temet. De jön a másik tüze rád, ujja lángként végigszánt,

Variációk egy témára

Kéz a Kézben! – még csend a vágy, ujjak között bizsergő láng, puha érintés, halk ígéret, út a szívtől a testig ébred. Az a Kézben! – súlyt kap a perc,

A kilenc lyukú híd

A pusztán áll a híres híd, kilenc lyuk őrzi titkait. Nem szekérnek, nem is lónak, gyönyör jut ott a vándorlónak. Az első lyuk kacér, csilingel, nevet, csókol, játszik szívvel. Csipkelődve

Nyelvében él a nemzet …

Nyelvében él a nemzet, de nyelvében ott a vágy, gyermekkel nem áld meg, de ad mámoros csodát. És aki játszva érzi, hogy mit tud tenni még, annak minden csókjában újra

A mondás ellenére mégis

Férj, feleség, szerető, – mind egy-egy tükördarab, mely visszaveri arcodat, s közben szétvág, ha marad. Mert néha épp az fáj leginkább, hogy ott van még, kihez megszokás köt, nem vágy,

Gondolatébresztő kategória versei

NE LEGYÉL TRÉFLI

Ne légy tréfli szavakban, tettekben, hitben,ne legyen más az arcod nappal, mint az éjben.Amit ma vállalsz, holnap is vállalnod kell bátran,ne kelljen kaserolnod magad utólag a világban.  Ne kend el

NE KASEROLD MAGAD

Minden ember egyformán méltóságot érdemel,bár más-más úton jár, más terhet cipel.Ki két kezével dolgozik, s ki tudással alkot,mindkettő adhat a világnak maradandó hasznot. A WC-s néni munkája is fontos a

ÖNMAGUNK HITÉBE VETETT HIT

Saját hitünket magunkban hordjuk láthatatlanul,egy hangot, mely minden külső zajon áthatol.Azt súgja: képes vagy, csak higgy tovább,s a lehetetlen is megnyitja kapuját.  Van bennünk valami, ami még remél,ha körülöttünk minden

MA VAGY A LEGÖREGEBB

Ma vagy a legöregebb, ki valaha voltál,S a holnapi önmagadnál fiatalabb vagy már.Ne várj egy újabb napra, hogy végre élj, szeress,Mert az élet most történik. Ne maradj le róla, ha

NE KEKECKEDJ

Könnyű a hibát kiszúrni másban,sütkérezni a fölényes pózolásban.Bírálni bármit, ahhoz ész sem kell,de építeni bármit, az már többet követel. Hibát találni igazán nem nehéz,a kritikus szeme mindent másként néz.De ha

LELKÜNK RAJTA

Két apró cica az út kövén,reszketve ül a hideg közepén.Valaki sorsukról lemondott,s könyörtelenül az utcára dobott. A járda kövén nincs puha fekhely,a szél sem kérdi, fáznak-e reggel.A város mellettük közönnyel

HOLNAP

A tegnap végleg messze szállt,magával vitte önmagát.Hiába őriznéd, ami volt,a múlt kapuja már bezáródott. Hány szó maradt még odabent,mit kimondani nem mertünk?Hány ölelésre nem jutott idő,hány búcsú lett kimondatlanul késő?

MILLIÓK MONDJÁK

Fiatal voltam, pénzem sose volt,a holnap mégis szép reményt hazudott.Zsebemben apró, fejemben virág,s hittem, rám is vár még a nagyvilág.  A csóróság volt hű kenyerem,s a büszkeség tartotta még a

error: Content is protected !!