Árnyékod átölel, bár nem érintesz,
tested a levegőn át is rám hatott.
Tekinteted perzsel, mint délben a Nap,
s a világ csendben vár, hogy megadjam magam.
Egy pillantás és többé nem lesz visszaút.
Méhes József
(Zümi bá’)
Árnyékod átölel, bár nem érintesz,
tested a levegőn át is rám hatott.
Tekinteted perzsel, mint délben a Nap,
s a világ csendben vár, hogy megadjam magam.
Egy pillantás és többé nem lesz visszaút.
Méhes József
(Zümi bá’)
Ajkaid tüzében élek, ott lüktetek, szád ölelésében megtisztul mindenem. Vágyam benned utat talál, sóhajom sas-szárnyként az égbe száll. Ha ajkaid közé engedem magam, mint oltár lángja, úgy lobban szavam. Szádban
A vágy nem szégyen, nem titkolt varázs, a test nem rabszolga, hanem parázs. Nem elrejtendő suttogó zene, hanem az élvezet táncoló tere. A nő, ha érzi, hogy mi rejlik benne,
Te nézel rám, s a fogad fehér penge, mégis lehunyom szemem csendben. Mert hinni akarom, hogy nem lesz pokol, a mosolyodba rejtett ragadozó csókod. Gondolatunk villan, milyen bolond dolog, mindkettőnk
A virág tárja titkos testét, vágy szólítja szelíd neszét, porzó hajlik, szórja fényét, s a bibe hívja rejtek mélyét. A bibe csókra szomjasan, fogadja porát lassúan, s a porzó útja