A tiszta lelkiismeret néha nem szent áhitat,
csupán feledésből font puha kárhozat.
Ki múltját kimossa, mint rossz tintafoltot,
az ártatlan arccal prédikálja a sosem volt jót.
A tiszta lelkiismeret néha dögszag a csönd alatt,
elföldelt emlékből rothadó nyugalmat ad.
Ki mindent eltemet, az könnyebben lélegzik,
míg más a múltja súlya alatt lassan szétesik.
Van, ki tegnap elárult, ma hűségről beszél,
s a saját meséjében mártírként heverész.
Mert a feledésből szőtt puha takaró alatt,
még a legnagyobb bűn is szelíd történetté fakad.
És a feledésnek mindig puha az ölelése,
mint részeg vándornak árok a menedéke.
Ki egyszer belefekszik, ritkán mászik ki már,
s minden vétkéből lassan ködfátyol lesz csupán.
És milyen könnyedén mondják sokan végül:
„Biztosan jó okom volt.” – s minden elcsendesül.
Egyetlen mondattal feloldanak mindent,
mit más egy életen át magában cipel.
A világ nem kedveli a sok önvizsgálót,
az örök töprengőt, az álmatlan bolyongót.
Túl lassan haladnak, túl sokat cipelnek,
míg mások mocsokból várakat építenek.
A tiszta erkölcs olcsó lett, mint egy rongydarab,
ma erre esküsznek, holnap mások a szavak.
Van ki kezdetben példaképként volt fenn,
ma saját érdekében emberek torkára áll fel,
Láttam embereket tiszta ingben állón,
miközben mások vérét hordták a kabáton.
Láttam ártatlan szemeket üres tekintettel,
hol minden emlék kihűlt végérvényesen.
Méhes József
(Zümi bá’)