Szivárvány

A felhők könnye még remegve hull,
de már a Nap mosolya ráborul.
E kettő közt, a törékeny határon,
a pillanat áll meg a fényből szőtt varázson.

Megállít egy percre a rohanásban,
felnézésre kér a zajos világban.
Azt súgja halkan: most vagy jelen,
a csoda itt van, ne halaszd el.

Nem harsány, mégis mindent betölt,
szemünkben titkos dallamot költ.
Mint hangtalan ima az ég falán,
megszólít csendben, tisztán, igazán.

Mert ami szép, az gyakran mulandó,
mint fény az eső után: illanó.
A szivárvány sem időt ígér,
csak azt tanítja: minden pillanatban élj.

Eltűnik halkan, nem búcsúzik,
mint álom, mely reggel oldódik.
De bennünk íve tovább hajol,
emléke lelkünkben gyönyört rajzol.

S ha újra szürke lesz a végtelen,
a szín-ívek megmaradnak idebenn.
Mert aki egyszer szivárványt látott,
tudja mindig is, hogy mire vágyjon.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Az árok

Megállok melletted, árok, csendben szólítalak,mint régi ismerőst, akit kikerül sok alak.Most nem hallgatsz, beszélsz velem, sokat láttál már,kerekek zaját, földszagot, esőt, nyarat, vért és határt. Amikor az eső hirtelen zúdul

Porördög

Porördög lép a kúpba rakott kukoricaföldre,csend hasad szét egy vakmerő körre.Ősz rozsdája lobban a határon,barnára égett idő áll meg a tájon. Szárnyát bontja a por keringve, vadon,csavarodik a tér keringve,

Bambulok

Bambulok, áll az idő bennem némán,tekintetem megakad a nihil egy pontján.Nem kérdez az ész, nem felel a szó,csak lebeg a csend, mint elsimult tó. Magam elé nézek, s nincs ott

Séta az erdőben

A fény eltűnik hirtelen, árnyék marad,s a sötétben élesebbé válik minden alak.Hallani vélem, ahogy a föld beszél,mély, lassú hangján régen volt időt mesél. Az árnyék szilánkos csíkban vágja át az

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!