SZAKADÉK PEREMÉN

Szakadék peremén ülök, alattam a mélység,
Fölöttem csillagokba kapaszkodik az ég.
Lábam alatt a mélység, köröttem néma táj,
Bennem ezer régi emlék ébred, mi visszajár.

A szél a múltam lapjait csendesen forgatja,
Az elveszett időmnek titkait kutatja.
Arcomon végigsimít az est hűvös szele,
S egy visszatekintő hang száll a mélybe vele.

Eszembe jut sok minden, mit másként tettem volna,
Hány el nem mondott szó most is bennem szólna.
Hány út vezetett volna más tájak felé,
Ha másként fordulok egykor a tetteim elé?

A bűntudat azt súgja: „Másképp kellett volna”,
S lelkem újra kérdi, mi lett volna, hogyha.
De a „volna” csak árnyék, mely a semmibe kutat,
A tegnap nem változik, bár százszor kívánom újra.

Kiket elveszítettem, emlékemben élnek rég,
A közös percek fénye nem halványult el még.
Nem hozhatom vissza őket, bármennyire várom,
De őrizhetem, amit adtak, és lelkembe zárom.

Lábam a mélység fölött szabadon lengedez,
Gondolatom a távoli emlékek felé evez.
Elképzelem, hogy egyszer mindent újrakezdek,
S a régi terhek nélkül végre szabad lehetek.

De most, hogy múltam könyvét kinyitottam,
S a régi lapokat csendesen lapoztam.
Látom, hiába tépném ki a fájdalmas sorokat,
A tépett lap helyén is őriznék nyomokat.

Az esti szél arcomhoz régmúlt képeket hoz,
Minden elfeledett emléket lelkemhez visszahoz.
A tegnap vissza nem tér, bármennyire várom,
Nem változtat rajta sem könny, sem megbánásom.

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

Mezsgye

Határvonal, mely elválaszt, de köt is, a múltból hoz és jövő felé röpít, nem csak sáv, mely földeket választva hagy, hanem rajta át az ember is szárnyra kap. Állunk a

Kezdet és vég

A mély-sötétből csöndben indulunk, a születéssel mind titkokat hozunk. Kilenc hónap az anyaméh ölén, már bennünk él a mindenség-törvény. A gyermek szeme tiszta harmatán, megcsillan egy világ-áldás, áradás. Nem tudja

A tél meséje

A hajnal kék köpenyt terít a világra, apró fehér jelek rajzolódnak ki. A kíváncsi követek a tél birodalmából úgy érkeznek a pelyhek, mint hangtalan seregek. Súlytalan érintéssel csókolják arcomat, hűvös

Bányában

A bánya egy kísértő hősi hely, hol ember és föld együtt lehel. A mély-homályból fény tör elő, s a bányász-emlék hegycsúcsra nő. Csákány zeng, omlik a szén, a sötét vájat

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x