Sorsunk

A szóbeszéd rég súgta: az igazság futva utolér,
a hazugság sánta lábbal messze soha nem ér.
De fordult egyet a kor, s a rend most meginog,
a futó hazugság győz, s az igazság botladoz.

A hatalom szava hangos, s könnyen elhitet,
hogy lopásból erény lesz, ha jól csomagol mindent.
A bűn ma öltönyt hord, s mosolyogva esküszik,
s a tömeg kérdés nélkül bólogat, mindent feledik.

Kizsákmányolt kezek közt szétfoszlik a remény,
a munka értéktelen, ha a haszon a törvény.
A gazdagabb lesz gazdag, a szegényebb marad,
s a rendszer közben állandóan igazságot tagad.

A közbizalom reped, mint nyáron a száraz föld maga,
minden ígéret súlya könnyű, mindig üres a szava.
Ha minden mondat alku, s minden tett szerep,
a hit nem menedék többé, csak romos terep.

Gyermekünk kérdezné még: mi jó és mi igaz,
de példát lát a tévén, mely hallgatásra tanítja azt.
Ha csalásból lesz siker, a bűnből lesz hatalom,
mit ér a tisztesség egy eltorzult világfalon?

A kérdés nem az, mikor bukik le a csaló,
hanem hogy addig hányan hiszik el, ami szó.
Mert a tömeg hite ad erőt a bűnnek,
de a kétely az, mi falat bonthat csendben.

A hazug ember futhat, kaphat új cipőt,
de a múlt nyoma követi, bárhova kerül.
Nem az a kérdés, utolérik-e ma,
hanem hogy lesz-e, ki futni hagyja!

Nem mentség a várás, sem a vállvonás,
mert a hallgatás is döntés, súlyos állásfoglalás.
Ha mindenki nézi, ahogy romlik a rend,
a romok közt él majd a következő nemzedéked.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

BAGOLY AZ ERDŐBEN

Az erdő mélyén halkul a táj,a bagoly is az alkonyra vár.A fák alatt a csend megül,s az árnyék is szépen elterül.  Olyan természetes a helye,mintha mindig is ott lenne.A fa

MILLIÓK MONDJÁK

Fiatal voltam, pénzem sose volt,a holnap mégis szép reményt hazudott.Zsebemben apró, fejemben virág,s hittem, rám is vár még a nagyvilág.  A csóróság volt hű kenyerem,s a büszkeség tartotta még a

HOLNAP

A tegnap végleg messze szállt,magával vitte önmagát.Hiába őriznéd, ami volt,a múlt kapuja már bezáródott. Hány szó maradt még odabent,mit kimondani nem mertünk?Hány ölelésre nem jutott idő,hány búcsú lett kimondatlanul késő?

LELKÜNK RAJTA

Két apró cica az út kövén,reszketve ül a hideg közepén.Valaki sorsukról lemondott,s könyörtelenül az utcára dobott. A járda kövén nincs puha fekhely,a szél sem kérdi, fáznak-e reggel.A város mellettük közönnyel

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!