Sétám az őszi esőben

Szemerkél az ősz, a szürkeség beszél,
lassú esőszóval mindent elkísér.
Kabátomon koppan az idő nesze,
s a csendhez puhán simul a lelkem.

Az ég olyan, mint egy gondolat,
mely már nem kérdez, csak elfogad.
A fény megpihen a nedves kövön,
s én is megállok a pillanat-időn.

Az eső ritmusa lassú dobbanás,
létemhez simuló halk vallomás.
Nem kér semmit, csak jelen van,
s én benne oldódom hangtalan.

Az eső lemossa a nap zaját,
a fáradt gondok poros nyomát.
Tisztábban látok befelé,
s nem tartok attól, ami bennem él.

Az idő itt nem ellenség,
hanem csendes társ, aki elkísér.
Lép mellettem, nem siet,
s hagyja, hogy önmagam legyek.

Gondolataim kikapcsolnak sorra,
mint lámpák, ha éj borul a porra.
A belső zaj elhal, elpihen,
csak a létezés marad meg velem.

Az elmúlás nem vesz, csak átrendez,
lehántja rólam, mi felesleges.
Ami marad, az tiszta és mély,
mint eső után a föld és a szívverés.

Így ad erőt a pergő eső, az őszi táj,
nem hangosan, csak igazán.
A lehulló levelek útján
megtanulok élni – majd elengedés után.

Méhes József
(Zümi ’bá)

Megosztás:

Kategória további versei

Füstöl a fű

Füst gomolyog, lassan száll az égbe, gondolat repül, szabadon, zenére. Meglazul az idő, a percek szétesnek, álmok születnek, mert a valóság részeg. Könnyű a test, mint hajó a vízen, a

Néha jó hülyének lenni

Ha rám tekintesz, könnyen elhiszed, hogy gondolatból nálam kevés született. De mögöttem ott lapul az irónia, egy bohóc lelke, halk tragikomédia. Az első benyomás, „ez tuti hülye”, az arcát nézve

Irigység

Az irigység nem szégyen, hanem erő, benned lüktet, mint rejtett dobverő. Kicsit mar, de felébreszt – hajt, és lehetsz az, kit holnap a többiek szidnak majd. A munkahely klasszikus helyszín,

Szilva dilemma

Amíg a fán ring, nagy terve támad, hogy lesz belőle tűz és szenvedély, de jön a fazék, s a lábos is bezárhat, s marad a sorsa, édes semmiség. A lekvár

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!